Egészség és boldogság: lehetséges egyszerre?

Mostanában sokszor foglalkoztat a tudatosság témája: mert ugye egyfelől nagyon jó, ha tudatosan bonyolítjuk az életünket, ha nem a rossz szokások, romboló rutinok után megyünk. Másfelől viszont a túlzásba vitt tudatosság is lehet romboló. Amikor már mindent a szabályok szerint csinálunk, táblázatba foglalunk, megtervezünk és dokumentálunk, akkor eljöhet az a pont, hogy a tudatosságunk már régen nem minket szolgál, hanem csak a megfelelési kényszerünket. Az egyik romboló rutin helyett jön a másik, csak most abban a biztos tudatban, hogy nagyon jó fejek, trendik és tudatosak vagyunk.

Az egészség és a boldogság sokszor együtt jár
Az egészséges kajától is lehetsz boldog - de frusztrált is
Valahogy mostanában egyre többször bukkan fel az életemben ez a téma, mintegy véletlenül (persze azt már régesrég tudom, hogy dolgom van vele). 

Ekkor kaptam meg az Orbit sajtóközleményét, amelynek szakértője Molnár Sefcsik Yvette pszichológus szintén erről írta le gondolatait – az egészség- és boldogságtudatos étkezés kapcsán. Mivel a téma nagyon fontos, szemezgetnék belőle egy kicsit.

Tudatosság vagy rágörcsölés?

Egészség és boldogság: együtt a legjobb
A citromot hagyd meg a salátára. A citromba harapott fej nem menő...
Kezdjük az egészséges táplálkozás témájával: cikkek, tanulmányok és könyvek ezrei szólnak róla, hogyan kell egészségesen táplálkozni. (Nem titok, hogy a blogomnak is az egészséges táplálkozás az egyik témája.) Próbáljuk megjegyezni, hogy az egyes ételek, alapanyagok milyen hatással vannak szervezetünkre, testünk működésére. Odafigyelünk, hogyan áll össze a napi és a heti étrendünk, hogy a bevitt tápanyagokkal minél tovább megőrizzük egészségünket, fittségünket, és szépségünket. De vajon milyen étrenddel és szokásokkal őrizhetjük meg, vagy növelhetjük a „boldogságszintünket”? Egyáltalán számít ez?Nem elég, ha marhára tudatosak és egészségesek vagyunk?

Az egészségünkért tett erőfeszítések – legyen szó táplálkozásról vagy testmozgásról – hosszú távon mindenképpen pozitív hatással vannak életünkre, a közérzetünkre. - Kivéve, ha túlzottan „rágörcsölünk” a témára. Ha mindig tökéletességre törekszünk, ha minden szabályt mereven be akarunk tartani és nem engedjük meg magunknak, hogy néha lazítsunk - írja Molnár Sefcsik Yvette. Legyünk őszinték! Az egészségtudatos étkezés, az életmódváltás nem is olyan könnyű. Hiszen le kell mondanod jó néhány korábban kedvelt ételről, élvezetes falatról. Esetleg el kell hagynod pár régi szokást, és újakat kialakítani helyettük. Az alkalmanként egymásnak ellentmondó információk okozta frusztrációról már ne is beszéljünk! 

Az egészség és a boldogság nem mond ellent egymásnak
Néha egy hamburger is nyugodtan belefér
A magam részéről tökéletesen egyetértek a szakértővel. A görcsölés, a megfelelni vágyás nem segít. Őszintén szólva lázadozik bennem a coach, de még az önálló akarattal rendelkező felnőtt nő is, amikor olyasmit hallok, hogy „ma bűnöztem”, vagy „ma jó voltam”, az étkezéssel összefüggésben. Nem vagyunk az óvodában. Nem kell jó kislánynak lenni, egy süti pedig nem bűncselekmény. Ha megeszem, akkor úgy döntöttem, hogy ma az ízélmény többet ér, mint a kilóim száma. Időnként belefér. Ha meg sokszor így döntök, akkor több lesz a kilóim száma. Ilyen egyszerű ez.

Amire figyelj

Molnár Sefcsik Yvette úgy véli, hogy nagyon dicséretes, ha minél több információt és tudást gyűjtünk össze a témával kapcsolatban. Azt viszont ne várd el magadtól, hogy mindig naprakészen kövesd a legújabb tudományos kutatások eredményeit. Fontos viszont, hogy naprakész tudásod legyen a saját testedről és egészségi állapotodról! Járj rendszeresen ellenőrző és szűrővizsgálatokra. Figyelj oda a tested jelzéseire, tudatosítsd magadban, mi az, ami jól esik, és mi az, ami nem. Így könnyebben és frusztrációtól mentesen hozhatsz döntést akkor is, ha különböző étkezési irányzatok egymásnak ellentmondó szabályai között elveszel egy kicsit. Egészséges-e a tej? Lehet-e húst enni? Mennyi szénhidrát fogyasztása ideális? Figyeld meg, hogy hatnak ezek az ételek az egészségedre, és az érzéseidre (is) hagyatkozva dönts (persze azért vannak alapelvek, amelyeket illik betartani).

Változatosság és mértékletesség

Az új szabályok, szokások kialakítása – és betartása is - könnyebb és örömtelibb lesz, ha minél tágabb határokat húzol meg. Azaz minél kevesebb ételt tegyél tiltólistára, inkább a mennyiséget vagy a gyakoriságot próbáld csökkenteni. Például ehetsz csokoládét, de csak hetente egyszer, egy szeletet, utána pedig dobj be egy cukormentes rágót a fogaid kedvéért. Ihatsz kávét, de a korábbi napi négy adag helyett csak kettőt. Mindez sokkal könnyebb, ha valódi változatosságra törekszel, ha új ételeket próbálsz ki, és egyáltalán, kreatívan állsz hozzá a feladathoz.

Maradj önmagad

Egészség és boldogság: mindkettő fontos
A kávé-szertartásról nem kell lemondanod
Fontos, hogy ismerd önmagadat és a pontosan meghatározott céljaid legyenek. Így könnyebben megtalálod a hosszabb távon is fenntartható megoldást. Mi az a néhány étel vagy szokás, amiről semmiképp nem tudsz lemondani, vagy amit semmiképp sem tudsz megszokni és beépíteni az életmódváltásba? Miért szeretnéd egyáltalán ezt a változtatást? Van valamilyen alternatív vagy kompromisszumos megoldás, amivel a célodat is eléred és még jól is érzed magad? Ha például napközben egy csésze kávé, és az ahhoz kapcsolódó kis rituálé adja meg a feltöltődést, akkor ne mondj le róla! Építsd be az étrendedbe, és bűntudat nélkül élvezd minden cseppjét.

Coachként azt hiszem, nem is tudnék jobban egyetérteni ezzel. Az önismeretünk, az önbecsülésünk, és mindaz, amit önmagunkról gondolunk, ott van az egész életmódunkban: ha silány élelmiszerrel tömjük a testünket, akkor az esetek többségében kiderül, hogy ennek az az oka, hogy kábé ennyire becsüljük magunkat. Ha szigorúan diétázunk, és hisztériás rohamot kapunk egy kilengéstől, akkor sokszor derül ki, hogy egy szigorú tanárnő hozzáállásával igyekszünk megregulázni mindent, ami ösztönös bennünk, és mindig csakis a legjobbat mutatni magunkból. Mert teljesíteni kell, mert csak így gondoljuk magunkat szerethetőnek. A nagy zabálások hátterében pedig nem egyszer áll az, hogy valamilyen pótszert és könnyen elérhető örömforrást keresünk a sérelmeink és a folyamatos rossz érzésünk ellenében.

Mi lehet a megoldás? Amit fentebb, a szakértő is írt. Törekedj az egészségre, de ha valamit nagyon szeretsz, nem kell aszkétikus arccal, fájdalmasan odébb tolni. Edd meg, élvezd ki, és spórold meg máshol a kalóriát. Vagy találj ki valamilyen alternatív megoldást. Mert azért egyről ne feledkezzünk meg: az evés tényleg örömforrás. Erről az oldaláról nem kell lemondani, csak összhangba kell hozni az egészségességgel. Erről szól az is, amit sokszor a blog szlogenjeként soktam emlegetni: az egészséges hedonizmus.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit


Címkék: , , , ,