2017. február 8., szerda

Lady Gaga, meg az ő nemlétező pocakja

Napok óta megy az adok-kapok oda-vissza: akiknek nincs ennél jobb dolguk, azon vekengenek, hogy Lady Gaga pocakot villantott a Super Bowl halftime showjában, és jajnemár. Erre pedig jönnek a felháborodók, hogy ez bizony body shaming, gusztustalan tökéletességmánia, és jajnemár.



Én meg már megint azt mondom, hogy nézzük már meg ezt az egészet a szokásos fekete-fehérnél kicsit több nézőpontból is.

Egyrészt Lady Gagának szerintem nagyon rendben van az alakja, nagy valószínűséggel sokan szeretnének ekkora "pocakot" vagy mit, mert ez a kis redő a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető pocaknak, világosan látszik, hogy tök fitt az egész csaj. És különben is, nehogy már csak a kilók meg a centik szabják meg egy nő értékét.

Másrészt viszont az a flitteres bugyi (nevezzük rövidnacinak) rém előnytelen szabású volt, ha két-három centivel feljebb szabják a derekát, már nem volna miről beszélni. Vagyis Versace-ék ebben sajna nem voltak a helyzet magaslatán.

Harmadrészt viszont: ez egy show. És mint ilyen, az egyik fő funkciója a látványosság. És ha már show, meg látványosság, akkor miért ne lehetne megemlíteni, hogy nem volt nagy ötlet egy elrontott kosztümmel megtörni az illúziót? Akár tetszik, akár nem, egy csillogó-villogó hollywoodi showban nem az átlagos külsejű csajt akarom látni a szomszéd háztömbből, hanem a dívát. Adele-t sem véletlenül sminkelik ki a fellépéseire, és öltöztetik úgy, hogy az minél előnyösebb legyen neki, még akkor is, ha egyébként minden interjúban elmondja, hogy ő voltaképpen az egyszerű Gizi a lakótelepről, csak épp luxuslakásban lakik. Karácsonykor sem véletlenül díszítünk fát, és terítünk az alkalmi eszcájggal, ahelyett, hogy parizeres zsömlét ennénk zsírpapírból. A Bocuse D'Or-on sem rizseslecsót szolgálnak fel. Néha kell az a kis csillogás, még akkor is, ha tudjuk, hogy a hétköznapokon ennél sokkal egyszerűbbek a viszonyok.

Nem Gaga alakjával van baj, sőt, azzal akkor sem lenne semmi gond, ha ennél nagyobb lenne a pocakja, vagy a feneke, vagy narancsbőrösebb a combja. Ettől még szupertehetséges, jó nő, nem csak testileg, hanem agya is van a jó alakjához. Versace-ék viszont elcsesztek valamit, és tetszik-nem tetszik, ha nem jó a jelmez, az rányomja a bélyegét az előadásra.

Magánvéleményem szerint pedig ennél is nagyobb gáz, hogy lassan lemondunk mindenről ami csillog-villog, mert csak azt akarjuk, ami valódi, és ezzel együtt hétköznapi. Az, hogy igazi dolgokra, szépségre vágyunk, valódi nők szeretnénk lenni, megint jó, és kifejezetten üdítő dolog, csak sajnos közelítünk a lónak ama bizonyos túlsó oldalához. Lassan eljutunk oda, mint a Mátrixban: valami magasabb rendű igazság nevében ülünk a roncs űrhajón, szakadt, szürke pulóverben, és esszük a moslékot. Bevallom, nekem ez már a filmben sem tetszett. Néha kell az a kis tündérmese, csak közben ne felejtsük el, hogy ez egy álom, és nem a hétköznapi realitás, pláne nem elvárás. Viszont a hétköznapokat is képes egy kicsit felvillanyozni, úgyhogy hagyjuk meg annak, ami: látványosságnak...

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is. A Zöldsaláta Facebook-közössége is vár, sőt a Bloglovinon is megtalálod a Zöldsalit.

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...