2016. november 27., vasárnap

Állati Karácsony a The Body Shopnál

A The Body Shop karácsonyi kollekciói minden évben képesek meglepetést szerezni: bár általában ragaszkodnak a karácsonyhoz kapcsolódó fűszeres, gyümölcsös, sütis illatvilághoz, mégis képesek minden évben olyat újítani, hogy az eredmény valami egészen friss és ellenállhatatlan legyen. Idén a cég környezetvédelmi vállalása és az állatok jegyében telnek az ünnepek, vagyis náluk most állati a Karácsony: minden ajándékcsomag megvásárlása után a The Body Shop egy négyzetméter bio-hidat épít, Vietnam után ezúttal már Indonéziában és Malajziában is. Ez a biohíd-projekt nagyon röviden összefoglalva nem más, mint kiirtott esőerdők visszatelepítése, hogy ezzel visszaadják az életteret és a szaporodási lehetőséget az ott élő állatoknak. Az akció jelképe Reggie, a tarka karcsúmajom, aki így könnyebben tud párt találni, és családot alapítani. Úgy tűnik, már sikerült is neki, mivel a fürdőszivacsokon Reggie mellett megjelent Rosie, a majomlány, és Reggie Jr. is, szóval a projekt ezek szerint sikerrel járt.

Reggie-éknél bővült a család (Fotó: thebodyshop.hu, Canva)
Az idei szezon három ünnepi illata a fahéjas alma, a havas erdei gyümölcs és a vanilla chai, azaz a fűszeres vanília. Őszintén szólva nem nagyon tudok választani közülük, mind szuper. És persze minden van belőlük, a kézkrémtől a testvajig, az ajakápolótól a tusfürdőig, sőt, kisebb-nagyobb ajándékcsomagok formájában akár a komplett kollekciót is hazaviheted. 


Karácsonyi fűszeres finomságok (Fotó: thebodyshop.hu, Canva)
Persze az ajándékcsomagok nem szorítkoznak csakis erre a három illatra, a megszokott kedvencekből is léteznek kisebb-nagyobb csomagok, dobozok, kosárkák, sőt, az őszi szezon újdonságát a Superfood arcmaszkokat is megveheted ajándékcsomag formájában. Ha tudod, kinek szánod az ajándékot, és azt is belövöd, hogy nagyjából mennyi rá a keret, akkor egész biztos találsz valamit. Az én kedvencem szokás szerint az Oils of Life sorozat, de az új arcpakolásokat is nagyon szeretem.
Arcpakolás ajándékba (Fotó: Thebodyshop.hu)



 Ha tetszett a cikk, kövesd a Zöldsalátát a Facebookon is! De a Bloglovinon is megtalálod!  

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...