2016. szeptember 4., vasárnap

Őszi hangulatok

Korábban mindig volt bennem valami kis szomorkás fíling a nyár végén és az ősz elején. Én igazi nyári csaj vagyok, lételemem a napsütés, a víz, a buli, szóval úgy összefoglaló néven a nyár. Ja, és fázós vagyok, viszont nem igazán szeretem, amikor két rétegnél több ruha kell ahhoz, hogy jól érezzem magam. Viszont amióta bejöttek ezek az eszement kánikulák, azóta kevésbé vagyok lelkes. A nyarat továbbra is szeretem, de ha augusztusban rendszeresen 40 fok van, akkor azért a végén már kifejezetten vágyni szoktam egy kellemes, napos őszre. A parlagfű-allergiám miatt pedig néhány naponként egy jó kis levegőátmosós eső is jól jön. Vagyis sokkal kevésbé vagyok szomorkás az ősz miatt, ráadásként pedig azt is egyre inkább megtanulom, hogy érdemes a dolgokat a helyükön kezelni, és önmagukért szeretni. Ez a gyakorlatra lefordítva azt jelenti, hogy ahelyett, hogy tipródnék a nyár elmúltán, ahogy azt sok évvel ezelőtt általában tettem ilyenkor, megpróbálom kiélvezni az őszt. Mert hát van ennek a szeptember-októberi időszaknak egy remek, sajátos kis hangulata a színeivel, a fényeivel, a gyümölcsökkel, a hűvös reggelekkel, a pulóveres estékkel, meg azzal a tudattal, hogy a szeptember voltaképpen egy kis január, ami kifejezetten jó idő az újrakezdésre, meg az életmódváltásra. Ehhez a hangulathoz hoztam most egy kis képes inspirációt.

















Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is. Kövesd a Zöldsalátát a Facebookon is! De a Bloglovinon is megtalálod!

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...