2016. június 27., hétfő

Heti coach: 6 dolog, amit a foci EB-ről hazahozhatsz

Előrebocsátom, örülök a magyar válogatott sikerének, a pályán és a kispadon levőknek őszintén gratulálok ahhoz, amit letettek az asztalra, meg a zöld gyepre. Ám coachként megint csak az emberek, a szurkolók reakciói voltak azok, amik igazán foglalkoztatni kezdtek. Mutatok hat dolgot, ami különösen feltűnt, és amit talán érdemes elhozni Franciaországból a hétköznapokba.

1. Lehetnek érzelmeid. Akár hevesek is

Totál rendben van, ha a szurkoló káromkodik egy ízeset a lelátón, vagy a tévé előtt, amikor gólt kap a csapata. Mint ahogyan az is teljesen rendben van, hogy Cristiano Ronaldo nem örül neki, amikor a magyarok bevarrnak egyet a portugál kapuba. Ha így, hát így – nem ütött meg senkit, nem reklamált a bírónak, nem követett el semmilyen szabálytalanságot, csak dühöngött egyet a saját hatáskörében. Miért is kellett volna halvérűen reagálnia? (Egyébként ezzel a „hisztizni tilos” dologgal nagyon vigyázzatok, különösen a nőket szokás az ellenük elkövetett tetszés szerinti disznóság esetén is simán a sarokba küldeni azzal, hogy „ne hisztizz!” Aztán miért is ne hisztiznél, ha disznóságot követtek el ellened? De, hisztizz nyugodtan, nehogy már ezzel az egyetlen mondattal mindent meg lehessen úszni!)


2. Ne az határozzon meg, hogy kit utálsz! 

A csoportkör utolsó hetében épp Olaszországban nyaraltam, ahonnan egy napra átmentünk Monacóba. És ott, a hercegség és a szuperluxus kellős közepén épp egy olyan padra sikerült leülnöm, ahová valaki egy „Utáljuk a románokat!” feliratú matricát ragasztott. Igen, így, magyarul. Láttam, olvastam olyan híradásokat is, amelyek szerint egyes magyar szurkolók „bonjour, buzi franciák” kiáltozással vonultak végig francia városok utcáin, lelkesen Conchitáztak az osztrákoknak, sőt, az előbb emlegetett Cristiano Ronaldo szexuális orientációjáról is volt saját véleményük. Nos, erről csak annyit gondolok, hogy senkinek az értékét nem emeli egy centivel sem, ha pontosan tudjuk, kit és mennyire utál. Ne ez határozzon meg, hanem az, aki TE vagy, másoktól függetlenül. Szurkolj a saját csapatodnak, ne a másikat fütyüld ki. (Ja, és melegnek lenni a világ számos táján egyáltalán nem ciki, csak szólok!)

Hajrá magyarok! És nem Fujj románok!
 3. Nem háború, sport! 
Ha valakinek nem tűnt volna fel, nem háborúzott a csapat, hanem focimeccseket játszott, meglehetősen jól, egyébként. Ennek megfelelően nem vágtunk vissza az osztrákoknak Világosért meg az aradi vértanúkért, és nem is a sárkányhajókkal érkező izlandi vikingekkel hadakoztunk kétélű bárddal. Foci, nem háború (még akkor is, ha sokaknak a foci többet jelent egyszerű sportnál). Ellenfél, nem ellenség. Mert így sportszerű. 

4. Arcoskodni nem ér 

Amikor az osztrákok elleni győzelem után megérkeztek az első olyan mémek, hogy: „Apu, milyen a vereség? Nem tudom, fiam, mi magyarok vagyunk!”, akkor azért egy kicsit felszaladt a szemöldököm. Tök jó, hogy győztünk, nyugodtan lehet örülni, lelkesedni, de azért nem kéne azonnal elfelejteni, honnan jöttünk. Már legalábbis akkor, ha nem akarunk oda villámgyorsan visszakerülni.

Klassz dolog a buli, de ugye senkivel nem akarod elhitetni, hogy most tíz perc alatt törzsszurkoló lettél?
 5. Pózerkedni ér, csak ne hazudj magadnak! 
Nyugodtan ki lehet menni bármelyik szurkolói teraszra, krimóba, komolyabb anyagi lehetőségek esetén a helyszínre akkor is, ha eddig nem voltál focirajongó, sőt, a pasidra is morogtál ha focit nézett. Biztosan szuper volt a hangulat, örültek az emberek a góloknak, sokan voltak, trendi helyek nyíltak, teljesen jó program ez a nyári estékre. Ha bulikázni mentél, akkor élvezd tiszta szívből a bulit, csak légyszi, ne kamuzd már azt, hogy te vagy a világ legnagyobb szurkolója! És pláne ne csinálj úgy, mint Pista bácsi, aki már 54-ben is a Szepesit hallgatta a Sokol rádión, ne akard elemezni a szitut, ha tegnap találkoztál először a lesszabállyal. Nincs semmi gond azzal, ha ez most trendi és buli, te pedig trendin akarsz bulizni, csak légy szíves, ne hazudj - másoknak se, legfőképpen pedig magadnak ne. 

Szép volt, fiúk!

6. Néha egy tisztes vereség is bőven elég

Igen, mindenki győzni megy a pályára, és az akarat sokszor meghozza az eredményeket. Épp ezért kell, hogy legyen célod, és keményen oda kell tenni magad, ha el akarsz érni valamit. De van, hogy ez mind nem elég. Te odateszel mindent, amit lehet, és mégis a másik csapat az erősebb, mint tegnap a belgák. Ha te megtettél mindent, akkor nyugodt lelkiismerettel feküdhetsz le aludni, a „márpedig ha akarom, akkor minden sikerül” dumákat, pedig tedd el a motivációs közhelyek fiókjába. Van, amikor a tisztes vereség épp elég. Nem véletlenül tapsolták meg a nézők a magyar csapatot a meccs után.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Zöldsalátát a Facebookon is! De a Bloglovinon is megtalálod!

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...