2016. május 30., hétfő

A koranyár legtutibb gyakorlatsora

No, akkor csapjunk bele a nyárba, ha már az időjárás is elkezdett arrafelé mutatni, legalábbis két nyári zápor között.

A kedvenc gyakorlatsoromat hoztam el - a neten találtam, egy-két hete csinálom, és tényleg brutálisan jó. Illetve jó a fenét, közben el fogod küldeni párszor a susnyásba azt is, aki a planket kitalálta, ellenben hatásos, én legalábbis már határozottan kezdem látni az eredményét. Mutatok egy képet, hogyan kéne ezt szabályosan kivitelezni. Ha az egész sort végigtolod, öt perc, bemelegítéssel (kötelező), nyújtással (szintén kötelező) és némi kardióval kombinálva már egy komoly lépés a bikinialak felé.



Utóbbin persze nem érdemes túl sokat parázni, a bikinialak az, ha bikinit veszel az alakodra, és passz, nyugodtan tojd le, hogy ki mit szól hozzá. De azért nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szentségtörés, ha önmagad szeretete és elfogadása mellett mégiscsak teszel egy (vagy több) lépést egy fizikailag és lelkileg is jobb formában levő verzió felé. És az sem szentségtörés, ha egyszerűen jobban érzed magad egy feszesebb testben, még akkor is, ha nem a feszes fenék az élet egyetlen értelme. Egyensúly, kedveseim, egyensúly, és akkor máris jobb a helyzet, meg a kedvünk.

A képre kattintva nagyobb verzióban is megnézheted, mit is kell pontosan csinálni. A könyöktámaszos plank (elbow plank) viszont nagyon rossz ezen a képen, azt inkább úgy csináld, ahogy a feljebbi, magyarázatos képen látod, ha nem akarod kikészíteni a derekad. Ne ejtsd be a derekad középre, hanem tartsd az egész tested egyenesen, mint egy deszka (innen a gyakorlat neve is egyébként).



Beteszek egy rajzos verziót is, ezen szebben kivitelezett gyakorlatokat látsz, de a lényeg ugyanaz. 


 
Ja, és nem kell ám rögtön a képen megadott időtartamokkal kezdeni, mert az tényleg megpusztulás. Én egyelőre 20 másodpercet bírok mindegyik verzióból, de már érzem, mennyivel kevesebb kínlódással, mint először. Vagyis idővel nő az időtartam, fokról fokra többet bírsz majd belőle.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Zöldsalátát a Facebookon is! De a Bloglovinon is megtalálod!  

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...