2016. április 26., kedd

Heti coach: Lustaság? Fenéket!

Az utóbbi hetekben azt vettem észre magamon, hogy rendesen felpörögtem: egyre erősebb edzéseket tolok, futni járok, szívem szerint állandóan kint lennék a szabadban (mondjuk amikor épp nem süvít a jeges szél), és érzelmileg, agyilag is folyamatosan kattogok. Aztán néha leeresztek, és ráfogom, hogy ma lusta vagyok. Mivel azonban coachként szeretem megkeresni az ilyen egyszerűen kiszórható jelzők (amilyen pl. a „lustaság”) mögött a valódi tartalmat, utánagondoltam, mi minden állhat annak a hátterében, hogy időnként mindenki megtorpan, és olyan kellemetlen, mocsárba ragadós módon nem tud tovább lépni. Mondjuk ki, időnként akármilyen tudatosak is vagyunk (vagy akármilyen hiperszervezettnek is érezzük magunkat), néha mindenki halogatni kezd. Hol ezt, hol azt, néha a mosogatást, máskor meg a nagyon is kézzel fogható, sőt, rég vágyott előrelépéseket. De vajon miért? 

Előrebocsátom, a lustaság, mint olyan, nem több sztereotípiánál. Elég ritkán fordul elő, hogy csak úgy, igazi cél nélkül halogatunk. Ha lelassulunk, annak általában oka van. Például ilyesmik. 

Ennyi nemcsak a macskának jár (Fotó. stocksnap.com)

 Kiégés. Amikor jó darabig túlfeszített tempóban pörögsz, a szervezeted és az agyad egy idő után jelezni fogja, hogy itt az idő lelassulni egy kicsit. Egyszerűen lemerülnek az elemek – még ha olyan kultúrában is élünk, amelyben a relaxálást, a pihenést, a legtöbbször betoljuk a „lustaság” címszó alá. Nos, a pihenés nem lustaság. A pihenés az elemek újratöltése, és felkészülés a következő pörgős időszakra. Nem luxus,hanem szükséglet.

Igény a kényeztetésre. Néha mindenkinek vannak olyan napjai – kinek több, kinek kevesebb -, amikor a másik törődését a szívességein keresztül szeretnénk érezni. A szívességek tétele egyébként egyike az öt szeretetnyelvnek, akinél ez az elsődleges szeretetnyelv, az többet ad, de többet is kér belőle, mint mások, akik más szeretetnyelven szólnak. De néha mindenkinek jól esik, ha a másik hoz egy pohár limonádét, akkor is, ha egyébként ki tudna menni érte maga is.

Félelem a kudarctól. Ez a leggyakoribb ok a halogatásra, mert azt remekül megtanultuk már gyerekként, hogy hibázni minimum bűn, és ha valakinek a legkisebb hibánk is feltűnik, az minimum kétszer aláhúzza majd pirossal, és körülrakja neonnal, nehogy a világ ne vegyen róla tudomást. Ööö, és néha ez a piros postairónos szigorú tanárnéni épp mi magunk vagyunk - na őt kell sürgősen lebeszélni az át- és aláhúzgálásról.


Fotó: stocksnap.com
 Félelem a sikertől. Bizony, attól is lehet félni, hogy valami sikerül, hiszen akkor nincs mese, változás lesz. Jól fogunk keresni, amivel mindjárt jár egy csomó bonyodalom (különben is, a néphit szerint a gazdagok mind gonoszok, már a mesekönyvben is így volt), lesz egy csomó plusz munkánk, nagyobb házat kell takarítani, ésatöbbi, Vagy egyszerűen, amit a saját célunknak hiszünk, az nem több elvárásnál, ezt „illik” akarnunk, csak épp közben a hátunk közepére nem kívánjuk az egészet.

Félelem az elvárásoktól. Ez az előbbi fejezet közeli rokona. Na igen, ha valaki sikeres, afelé, máris jönnek az újabb és újabb elvárások, az olimpiai bajnokoknál is az a minimum, hogy innentől az idők végezetéig nyerik az olimpiákat, nehogy „csalódást okozzanak”. Hát a fene se akarja ezt, a legjobb alacsonyra tenni a lécet.

 

Fotó: stocksnap.com
Passzív agresszió. Nehéz lenne nemet mondani, meg kínos is, ezért inkább hagyjuk, hogy mindig „közbejöjjön valami”. Hát sajnos, a körülmények, azok a fránya körülmények...

Depresszió. Ez már súlyosabb ügy, a konkrét depresszióval érdemes inkább szakértői segítséget kérni. De néha épp a motiválatlanság, az örömképtelenség, a „lustaság” hívja fel rá a figyelmet, hogy valami nagyon nincs rendben. Különösen akkor gondolkodj el, ha még utálod is magad a „lustaságod” miatt. Ilyenkor érdemes beszélni egy pszichológussal, pszichiáterrel, hogy kiderüljön, tényleg komoly gáz van-e.

2 megjegyzés :

Kira írta...

Ez nagyon-nagyon igaz!!!

Barbi írta...

Ez érdekes! Többször tapasztaltam már magamon,hogy csak pár hétig,max hónapig megy nálam ez az adjunk bele mindent és tegyünk a céljainkért dolog.Legyen szó edzésről, vagy bármiről. Utána viszont van pár hét mikor teljesen "leengedek" és szinte egy fűszálat nem mozdítok az ügy érdekében. Minden egyes újra kezdésnél reménykedtem, hogy na most talán nem "esek vissza", de valamiért újra és újra ez ismétlődik. Sose értettem , hogy miért van ez,de ez a cikk most elgondolkodtatott. Szívesen olvasnék megoldásokat is rájuk! :)

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...