2015. július 7., kedd

Meleged van? Kenj uborkát az arcodra!

Én alapvetően jól bírom a hőséget (fénykoromban megvolt a Mükéné déli kettőkor, és az Alhambra tornya déli kettőkor című durvulás is), de itt a betontengerben a 35 fok feletti hőmérséklet azért kóstolgatja a lélektani határaimat. Tegnap egész nap rohangáltam, mint a mérgezett egér, néha azt hittem, hogy konkrétan ráolvadok az aszfaltra. Persze voltak nagyon izgalmas részei is a dolognak, előbb Nórival, Erikával és Dórival találkoztam az Énidő.hu-val kapcsolatos dolgok miatt (erről majd hamarosan többet is elárulok), majd jöttek a kulináris élvezetek a Sarki Fűszeresnél - náluk egy egyszerű sonkás szendvics is képes műremekké válni. Aztán jöhetett az összes adminisztratív teendő, amivel alapvetően semmi baj nincs, csak 37 fokban a déli órákban nem annyira nagy élvezet. El is határoztam, hogy ma itthon maradok, ülök a légkondi és a számítógép mellett, dolgozom, és keresek valamilyen hűtő hatású kencét, hogy ellensúlyozzam az izzadás hatását az arcomon. Megmutatom, miket találtam.

Image courtesy of Praisaeng/ FreeDigitalPhotos.net
Bio nyomvonalon indultam, olyan arcpakolást kerestem, amihez nagyjából minden megvan otthon, kicsit hidratál, kicsit hűsít, kicsit ránctalanít is, de semmiképp nem nehezíti el a bőrömet. Úgy tűnik, hogy ezeknek a kitételeknek a leginkább a reszelt vagy szeletelt uborka felel meg, szinte minden házi pakolásnak ez az alapanyaga. Ráadásul jól hűthető, hogy hűsítse a bőrt.
A legegyszerűbb, ha önmagában, szeletelve, vagy reszelve teszed az arcodra, és egy kicsit lepihensz vele. Ha valami táplálóbbra vágysz, fogj egy fél uborkát hámozva és kockákra vágva, egy fél avokádót, egy tojásfehérjét, és egy evőkanálnyi tejport, majd turmixold össze. Várd meg, amíg megszilárdul az arcodon, majd öblítsd le. Az uborkát aloe vera zselével és egy kevés kókuszolajjal is összeturmixolhatod, ez már egy kicsit sűrűbb, zsírosabb cucc, de ha a hűtőben tárolod, és különösen, ha lefagyasztod, akkor viszont csodákat tud tenni. Akár egy jégkockatartóban is lefagyaszthatod, hogy mindig elővegyél egy kockát, amikor szükségét érzed. De adhatsz az uborkához néhány kanál alaposan lehűtött joghurtot és apró szemű zabpelyhet is, ez a maszk egyszerre hidratál, hűt és simítja a bőrt.

De lépjünk tovább az uborkán: a görögdinnyeszezon most kezdődik, így ha marad egy kocka dinnyéd, nyomkodd össze villával, és keverd hozzá pár kanál jó hideg joghurthoz. Ez a maszk különösen a zsíros bőrre van jó hatással. Ha egy összenyomott barackot és egy tojásfehérjét turmixolsz össze, kiváló pórusösszehúzót kapsz, amelynek szintén a zsíros bőrűek fognak örülni. A titok csak annyi, hogy a hozzávalókat mindig hűtsd be alaposan, és az sem baj, ha a kész pakolást beteszed egy órára a hűtőbe, mielőtt felkennéd. Tovább azonban lehetőleg ne tárold (kivéve akkor, ha fagyasztod), mert frissen a legjobb a hatásuk.Ha még erősebb hűtő hatásra vágysz, turmixolás előtt tegyél a keverékekbe pár friss mentalevelet is.

Itt pedig összeírtam néhány hasznos tippet az ilyen zsibbasztóan meleg napokra, nézd meg őket!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Zöldsalis közösséghez a Facebookon!

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...