Táplálkozás és egészség

Egyél jót, egyél jól, légy egészséges!

Lélek és coaching

Lelki wellness a life coach szemszögéből

Mozgás es wellness

Sport, fitnesz, edzés, pihenes es lazítás

Zöld es bio

Zöld háztartás, városi bioságok

Szépség es stílus

Öltözködés, színek, stílusok, kencék, sminkek, illatok

2015. március 27., péntek

Erre edzek mostanában

Mivel eléggé rohanós mostanában az életem, a heti egy jógám mellett igen ritkán fér bele, hogy legalább még egyszer eljussak egy edzőterembe, és ott lenyomjak egy-másfél órát. Régóta tornázom itthon különböző fitnesz-videókra, így szükségmegoldásként ezt vetettem be, hiszen így nem kell utazni, vagyis legalább kétszer fél órát nyerek. Arra sem mindig van időm, hogy egy órát egyben tornázzak, bár tudom, hogy az lenne a jó és az igazán hatékony. Viszont arra jutottam, hogy tíz perc torna is pont tíz perccel több a semminél, szóval ha végképp nincs időm, akkor tízperces videókat nyomok végig, ha pedig egy kicsivel több van, akkor legalább fél órát rászánok egy edzésre. Nem optimális megoldás, én is sokáig meg voltam győződve róla, hogy az ilyen rövid edzések legfeljebb csak mókusvakításnak és lelkiismeret-megnyugtatásnak jók, de az a helyzet, hogy három hete követem azt a programot, hogy az egy jóga mellé még heti két félórás edzést, plusz alkalomszerűen egy-egy tízpercest csinálok végig, és már látszik némi hatása: feszesebb lettem ott, ahol a kelleténél lazábbnak ítéltem magam, és máris picit vékonyabb ott, ahol felfedeztem egy kis zsírpárnát. Szóval hajrá, nemcsak az egyórás, kőkemény bootcamp ér valamit, tényleg minden mozgás számít!

A Youtube-on ezrével találsz rövidebb-hosszabb online fitnesz-videókat ingyen, ha rászánsz egy negyedórát a keresgélésre, pontosan az ízlésednek megfelelő edzést állíthatsz össze: vannak itt fitnesz-videók kezdőknek, haladóknak, táncosoknak, a pilatest, a jógát, az erősítő edzést kedvelőknek, és egyáltalán mindenkinek. Megmutatom a szerintem legjobb videókat, amelyekre mostanában előszeretettel edzek.

Egyszer már írtam róla a blogon, hogy sosem voltam egy kifejezett balett-tehetség, de aztán a Port de Bras formájában összefutottam egy számomra is értelmezhető balett-variánssal. Mostanában megint előjött belőlem a jó mélyen elnyomott balettos, valahogy ezekre a balett-alapú edzésekre kattantam rá. A beillesztett videó egy komplett, fél órás, kicsit kardiós, kicsit balettos edzés, alapmozdulatokkal, megfelelő mennyiségű kecsességgel. Felpörget, átmozgat, erősít, ráadásul különféle változatai is vannak, ha ezt egyszer megunnám. Ja, és aranyos a kutya a háttérben.



A következő edzés épp ennek az ellentéte: nincs semmilyen körítés, alapgyakorlatok vannak, kettesével párba állítva és megfelelő ideig végezve őket. Szikár, egyszerű, egyetlen tornaszőnyegre van hozzá szükséged. A kommentárban sincs semmi felesleges sallang, nincs celeb, aki elmondja, mennyire szexis is leszel az edzés után, egy egyszerű háttérhang szigorú tónusban elmondja, milyen gyakorlat következik, és mennyi ideig kell végezni. Minimalista, de hatásos, még izomlázat is tud csinálni. Ráadásul szintén több változata lelhető fel a Youtube-on.



Amikor nagyon nincs időm, akkor jönnek elő a "10 perces gyakorlatok" sorozat videói. itthon is többféle kapható belőlük, egy ezresért már beszerezheted őket bárhol, és létezik belőlük táncos, latin mix, jóga, pilates, stb. is. Nekem is több darabja megvan a sorozatnak. de ezt a hasizom-sort is tartalmazó táncos edzésprogramot még nem láttam a magyar boltokban (az Amazonon viszont megrendelhető). A hasizomgyakorlatokat egy egyszerű koreográfiába ágyazza be, nincs felülés, csak jó kis izolációk és hasonlók. Egyszerre kardió és hasizom, ami azért jó, mert a zsírt is segít leégetni a hasizmok fölötti területről (ha ugyanis csak felüléseket csinálsz hosszan és kitartóan, akkor szép lesz a hasizmod, csak nem fog látszani a zsírrétegtől). Ez az a videó, amelyiknek az eredményességén egészen meglepődtem: meg voltam róla győződve, hogy a tíz perc épp csak átmozgatásnak jó, de aztán viszonylag rövid idő alatt tapasztaltam némi definiálódást hastájt. Az egyik kedvencem lett, ha nincs időm, akkor önmagában, ha van, akkor más tízpercesekkel összerakva.



A negyedik ajánlatom szintén egy balettos edzés - Mary Helen Bowersnek hívják a rajta szereplő hölgyet, aki egyébként a módszer kidolgozója,  profi balett-táncos, és számos videója, DVD-je jelent meg (az Amazonon itt találod őket). Ezt a tíz perces belsőcomb-edzést kiegészítésként használom, más tíz perces, kardiós cuccokkal összerakva. Klasszikus gyakorlatokból áll, elég durván megdolgoztatja az izmokat, ráadásul Mary Helen Bowers balettoshoz méltóan vékony és tökéletes alakú, szóval aki hajlamos más remek alakját elvárásként és lelombozásként értelmezni, annak nem feltétlenül fog tetszeni. Nekem inkább inspiráció, még ha tudom is, hogy garantáltan nem tíz perces edzésekkel érte el ezt az eredményt. Több testtáj edzése is fenn van a YouTube-on, szerintem hamarosan azokat is kipróbálom.



Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit!  

2015. március 26., csütörtök

Ha nem szereted a metalt, ne öltözz metalosnak. Ilyen egyszerű

Ha szétnéztél már a blogban, akkor valószínűleg nem fog meglepetésként érni, hogy meglehetősen rajongok a keményebb zenékért, különösen a sárkányos-kardozós power metalért. Részben épp ezért röhögtem tegnap konkrétan fél órát a skandináv metalosok zseniális médiahekkjén. Elegáns, hatásos, betaláltak vele.

Történt ugyanis, hogy a H&M ruhamárka (amelyet egyébként nagyon szeretek) a legújabb kollekcióban piacra dobott pár pszeudo-metalos cuccot: zenekaros felvarrókkal díszített fekete dzsekit, farmert, horrorpólót, ilyesmit. Ettől pedig Henri Sorvali-nál, a finn folk-metalban utazó Finntroll gitárosánál kicsit lefőtt a kávé, és pár skandináv zenei és médiaszakemberrel összefogva zseniálisan meghekkelte az egész metaldzseki-bizniszt.


A kollekcióban szereplő, egyébként nem létező zenekarok logóihoz ugyanis Facebook-, Youtube- és MySpace-profilokat kreáltak, sőt, még zenéket, konkrétan egy 12 számos válogatást is feltöltöttek a netre, közben pedig a Strong Scene Productions nevű PR-csapat elhintette, hogy ezek mind egykori, nagy hatású underground-zenekarok, amelyek között két némileg neonáci banda is található. A sajtó és az internet egy emberként repült rá a hírre, hogy a H&M neonáci bandákat reklámoz, a vezetőség meg nyilván fogta a fejét, hiszen ha valaki, ők pontosan tudták, hogy az említett zenekarnevek a marketingosztály fél évvel ezelőtti értekezletén hangzottak el először.

Végül persze Sorvaliék bevallották, hogy ez az egész egy orbitális hoax, hozzátéve, hogy jó lenne, ha a divatcégek nem kezdenék más szubkultúrák jellegzetes tárgyait kiárusítani anélkül, hogy valamit is tudnának az adott területről, vagyis nem baj, ha egy cég tisztában van azzal, mit is árul valójában. És persze, hogy a metal sokkal több annál, mint hogy az ember rárak egy dzsekire pár zenekaros felvarrót, és morcul néz.



A magam részéről, nemcsak metal-rajongóként (méghozzá olyan metal-rajongóként, aki hetente kétszer megkapja, hogy "nem is gondoltam volna rólad" csak mert nem járok mindenhová bőrben-szegecsben), hanem lelki dolgokkal és stílustanácsadással egyaránt foglalkozó szakemberként is teljesen egyetértek. Mert a ruhád azon kívül, hogy véd a hidegtől és megfelel bizonyos társadalmi szabályoknak, jó esetben a belső világodról is elárul valamit. Persze lehet ezen egy kicsit turbózni, nyugodtan öltözz egy kicsit magabiztosabbnak az állásinterjún, és kicsit dögösebbnek az első randin. Azzal sincs baj, ha a divattervezők merítenek más kultúrákból és népviseletekből, ameddig ez megmarad az inspiráció szintjén.

De ordasat hazudni nem ér. Ha életedben nem hallgattál még Rihannánál keményebb zenéket, akkor ne öltözz metalosnak. Ha annyit tudsz a gördeszkáról, hogy gurul és veszélyes, akkor ne öltözz deszkásnak. Mint ahogy a rap sem annyi, hogy megfordítod a fejeden a baseball-sapkát és böszme aranyláncot raksz a nyakadba. Ha nincs közöd az egészségügyhöz, akkor ne vegyél fel fehér köpenyt, ha nem vagy rendőr, hanyagold a kék egyenruhát. Azzal, hogy kritikátlanul magadra aggatsz bármit, amit egy divatcég aktuálisan trendinek kiáltott ki, még semmit nem tettél az egyéniségedért, semmit nem mondtál el a lelkedről, sőt, olyat állítottál, ami nagyon nem igaz.

Ha rám hallgatsz, inkább olyan ruhákat választasz, amelyek valóban a tieid, és rólad szólnak. A jelmezeket inkább hagyd meg a farsangra.

Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit!  

2015. március 23., hétfő

Tavasz a fürdőszobámban

A sok lelki téma után evezzünk könnyedebb vizekre. Most, hogy a természetnek is kezd újra tavaszillata lenni, a fürdőszobámban is jól esik lecserélni a nehezebb, téli illatokat a friss, tavasziakra. Nálam az általános nagy tavaszi felfrissülés egy külön szintje, hogy ilyenkor új, kényeztetős kozmetikumokat kezdek használni. Megmutatom a legnagyobb kedvenceket.

Először is hadd mutassam be Hoppity Poppity-t (már a neve is cuki). Ő egy fürdőgolyó a LUSH húsvéti kollekciójából, amelyik nemcsak az illatával lopta be magát azonnal a szívembe, hanem azzal is, hogy nyúúúúúl (aki ismer, pontosan tudja, milyen nyúlmán lélek vagyok). És szívecske alakú orra van, hát kell ennél több? (Akinek igen, annak opcionális változat a Funny Bunny ajándékcsomag, amelyikben ugyan nincs Hoppity Poppity, van viszont Grass tusfürdő és más finomságok.)

Fotó:  lush.hu

Fürödtél már aranytömbbel? Na jó, a Pot O'Gold nem tömb, hanem zselé, de akkor is aranylik, és fantasztikus illatot áraszt. Tettek bele friss ananászlevet, édesnarancs-olajat és vaníliakivonatot, szerintem jó kombináció. Remeg, mint a puding, tisztít, mint a szappan, és aranyosan csillog. Zseniális.

Fotó: lush.hu

És még egy kis arany, a Golden Egg luxusfürdő és fürdőbomba, amely először arany csillámokkal szórja tele a fürdővizedet, majd pezsegni kezd, és mézes-karamellás illatot árasztva elolvad a vízben. Igazi luxuskényeztetés különleges alkalmakra. Ráadásul a jó ügyet is szolgálja, hiszen a Fair Trade bio kakaóvajat egy kolumbiai békeközösségtől vásárolja hozzá a LUSH.

Fotó: lush.hu
 A The Body Shop a karácsonyi cukros almás-vaníliás-áfonyás tobzódás (nyami) után most a japán zöld tea üdeségéhez és tisztaságához nyúlt. A Fuji Green Tea termékcsalád nagyon eltalálta az ízlésemet, pont az ilyen üde, zöld, enyhén citrusos illatok az abszolút kedvenceim (a tengerillat mellett, úgyhogy ezúton szeretném kifejezni határozott fogyasztói igényemet az Oceanus sorozat visszahozására :) ) Ráadásul a nyúlmánia mellett brutálisan teasznob is vagyok, határozottan rosszul érzem magam, ha nincs otthon legalább tízféle tea (szigorúan szálas változatban). A sorozatban a fürdőtea a legnagyobb jóság, konkrét teatojásban kell a csapra akasztani, és átfolyatni rajta a fürdővizet. A másik kedvencem a zöld teás kölni, első szimatolásra beleszerettem. És persze a testvaj, abból még nem találtam olyat, amelyik ne tetszett volna.

Fotók: The Body Shop
 A HappySkin Dioné ananászos-málnás arcmaszkját már használom egy ideje, de ide kívánkozik, mert a tavasz valahogy előhozta a hiúságomat, így az arcsimító pakolás is gyakrabban kerül elő. A használata nagyon egyszerű, egy evőkanál port kell kikeverni egy teáskanál vízzel felkenni, és megvárni, amíg megszárad. Finom, gyümölcsös illata van, és szuper hatása: jó pár óra alvást tesz fel az arcomra tíz perc alatt. Van benne ananász, málna, kaolin, de hiányoznak belőle a mesterséges színezékek, illatanyagok és  tartósítószerek.

Fotó: happyskin.hu
Az Alverde kozmetikumok is régi kedvenceim, egyrészt mert bio cuccok, másrészt mert ár-érték arányban  verhetetlenek. A tápanyagokban gazdag goji bogyót tartalmazó anti-aging arckrém (igen, tavasszal tényleg előjön a hiúságom) kellemesen táplálja a bőrt, ugyanakkor hamar felszívódik. Tényleg simítja a ráncokat, reggel mindig meglepődöm kicsit, amikor a tükörbe nézek. Szerethető :)

Fotó:  dm.de

Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit! 

2015. március 20., péntek

Heti Coach: még egyszer az önelfogadásról

Egyre több szó esik mostanában az önelfogadásról, szinte elmondhatjuk, hogy trend lett belőle (szerencsére). Nemrég itt volt ugye Cindy Crawford (utóbb hamisítványnak minősített) retusálatlan fotója, most épp D. Tóth Kriszta van smink nélkül az Éva magazin címlapján (ez utóbbit egyébként nagyon kedvelem, mert nagyon őszinte arc és szép kép, ellentétben Cindy pózolós, szerintem gáz fotójával). Én meg folyton vitákba keveredem, mert ugyan mélyen meg vagyok győződve arról, hogy valóban mindennek az az alapja, ha tudom szeretni magamat úgy, ahogy vagyok, a ráncaimmal, a hurkáimmal, a szem alatti karikáimmal, meg az egyéb vélt és valós szépséghibáimmal együtt, másrészt viszont látom ennek a trendnek a korlátait, sőt, még az apróbb-nagyobb veszélyeit is.

Kép innen

Mi is ez az elfogadás-dolog?

Kezdjük az elején, méghozzá ott, hogy mit jelent számomra az önelfogadás. Első körben azt, hogy be tudok nézni a tükörbe folyamatos kritika nélkül, azzal a jó érzéssel, hogy én én vagyok, a ráncaimmal, a karikáimmal, a finoman csámpás lábaimmal, és teljesen oké vagyok így. Tök mindegy, hogy hasonlítok-e a legutóbbi Cosmo-címlapra vagy nem, tök mindegy, hogy full sminkben megyek-e ki az utcára, vagy épp a buszon jut eszembe, hogy jaj, fel akartam kenni valamit magamra, de elfelejtettem. Nem attól függ az értékem és az értéked, hogy feltennének-e egy óriásplakátra, vagy hogy hol állt meg ma reggel a mérleg nyelve. És még egy nagyon fontos dolog, legalábbis számomra: nem attól függ az értéked, hogy mások mit szólnak hozzád. Hogy jóváhagyta-e az aznapi outfitedet a szomszéd néni, vagy épp rosszallóan csóválta a fejét, hogy tetszik-e a metrón melletted ülő gimis lánynak a manikűröd, hogy piszkafának vagy husinak csúfoltak-e a suliban, Ez mind csak rád tartozik, mint ahogyan az is, hogy sminkeltél-e, van-e kedved mosolyogni, vagy szíved szerint inkább állva elaludnál. Eddig teljesen oké ez a mostani trend, ha csak egy embernél is sikerül elérnie, hogy minél többször érezze magát okénak, akkor már királyság van. 

De nem kéne itt megállni…

Az a helyzet viszont, hogy az önelfogadásnál nem érdemes megállni. Ez az alap, de ha nem húzol rá házat, akkor sajnos rád fog csöpögni az eső. Ilyenkor érdemes egészen őszintén és kritikusan megszemlélni a „művet”. Vajon tényleg szeretem így magam, mindazzal, amit pár hete-hónapja még nem annyira szerettem magamon, vagy csak kaptam egy kapaszkodót, hogy igen, én olyan marhára oké vagyok így, hogy nem is kell semmit tennem a továbbiakban, mert ha a celebnek lehet, akkor nekem is. Finom, néha szinte észrevehetetlen a határ az önelfogadás és az önigazolás között, de érdemes észrevenni. Mert azért sajnos lehet látni „fogcsikorgatva önelfogadókat” is, akik bőszen hivatkoznak erre a vonalra, belül meg ott van a nagy bizonytalanság, meg az, hogy ettől még simán rosszul érzik magukat a bőrükben.

De ha igazi az elfogadás, akkor is van még tennivaló, mégpedig az, hogy mivel már tudod jól érezni magad azzal, amid van, akár őszinte is lehetsz magadhoz. Mit változtatnál meg szívesen mégis? Egészségesebb lennél, jobb lenne a közérzeted, jobban éreznéd magad, ha változtatnál? Vannak-e veszélyei (mondjuk egészségügyiek), ha nem változtatsz? Ezt szoktam én úgy hívni, hogy egészséges elégedetlenség: nem arról szól, hogy kevesebbnek érezd magad, hanem előremozdít, és fejlődésre sarkall. És egyáltalán meg lehet változtatni azt, amit meg akarnál? Hogy a saját tulajdonságaimról beszéljek, a 163 centimből például egészen biztosan nem lesz 180 centis modellalkat. Tűsarkakon állva még nézhetem pár centivel feljebbről a világot, de a ruháimat legfeljebb csak széltében tudom kinőni. Ezzel nincs más dolgom, mint megszeretni. Tizenéves koromban még volt, hogy zavart, de mostanában már csak akkor jut eszembe, ha valami űrlapra be kell írni a testmagasságomat, és akkor sincs semmi problémám vele. Az meg aztán végképp nem érdekel, hogy az utca népe esztétikai elvárásainak megfelelnek-e a 163 centis nők.

Kép innen
A szem alatti karikáim viszont már egy másik csoportba tartoznak. Róluk dönthetek. Eldönthetem, hogy megpróbálom-e korrektorral álcázni őket, vagy jók ők úgy, ahogy vannak (és akkor, hogy a színtanácsadó is szóljon belőlem, még mindig felvehetek egy olyan színű pólót, amelyik mellett az arcom nem látszik olyan fáradtnak, persze azt is csak akkor, ha épp akarom). Ugyanez a helyzet a hastájt elhelyezkedő pici lazasággal: kiírhatom a zászlómra nagy büszkén, hogy ez a negyvenhárom évem és az anyaságom természetes velejárója, és masírozhatok zászlóstul fel és alá elszántan, de dönthetek másként is. Például úgy, hogy őszinte leszek magammal: ez nem a fentiek miatt keletkezett, hanem azért, mert amióta gyerekeim vannak, valóban kevesebb időm jut edzeni. És ilyenkor jön a legfontosabb kérdés: akarok-e ezzel valamit kezdeni? Ha nem, úgy is jó, egyelőre azért még messze nem egészségtelen a dolog. De ha igen, akkor bizony meg lehet találni a módját. Én ezzel kapcsolatban azt választottam, hogy heti többször, keveseket edzek, 20-30 perces Youtube videókra. Egy fillérembe nem kerül, ezeket a félórákat még ki tudom szorítani párszor, és jé, három hét alatt már látszik a hatása.

Nálam így néz ki a képlet:

Ha coachként kell megnyilvánulnom, akkor azt mondom, hogy nekem az önelfogadás elsősorban a felnőtt állapotot és az önállóságot jelenti: hogy nem mások véleményének, meg az aktuális trendnek akarok megfelelni, hanem az vezérel, amitől én jól érzem magam. És hogy a képlet számomra úgy igazán működőképes, hogy önelfogadás PLUSZ őszinteség PLUSZ döntés PLUSZ cselekvés. Úgy látom, hogy most még csak az önelfogadásra buzdító trend megy, egyelőre aktivizmus van, meg kampányidőszak, meg plakátok és zászlók alatt vonulgatás (képletesen persze). Nekem ez, akármilyen jó dolog is alapvetően, kicsit visszás, még akkor is, ha tudom, hogy most épp erre van szükség ahhoz, hogy a ló két oldala után végre a tetejét is megtaláljuk majd. De akkor lesz itt a jó világ, ha arra is megérünk, hogy a másik két lépésig is eljussunk végre, mert az önelfogadás, meg a pozitív testkép már annyira alap lesz, hogy nem is lesz téma.

2015. március 19., csütörtök

Tavaszi megújulás a CoachOK-kal - gyere te is!

Te is érzed, hogy itt a tavasz, és új energiák zsizsegnek a levegőben? Ha nem tudod, hogy mit kezdj velük, akkor szeretném felhívni a figyelmedet egy nagyon jó lehetőségre:


Szombaton, március 21.-én nyílt napot rendez a CoachOK Szakmai Szövetség a Carion székházban (Budapest, II. kerület Bécsi út 25.), amelynek témája a tavaszi megújulás. Ma éjfélig még tudsz regisztrálni a rendezvényre, ha érdekelnek az alábbi témákban tartott - egyébként mindig nagyon érdekes és színvonalas - előadások:

- Érzem, hogy ez így nem jó nekem, de merre induljak el?
- Hogyan tudom megtalálni azt a munkát, amit élvezettel tudok végezni?
- Milyen úton induljak el, hogy beteljesítsem életem nagy álmát?
- Az életem melyik területén vannak vakfoltjaim, amelyek akadályozhatnak?
- Vannak-e általános szabályok egy jó párkapcsolat működtetésére?
- Mit tanítanak nekünk a mesék és mások élettapasztalatai?
- Mi van hatással rám, mi alakítja énképem?
- Hogyan változtathat életemen az aktív figyelem?
- Honnan ismerhetem fel és változtathatom meg azokat a hiedelmeket és gátló programokat, amelyek akadályoznak abban, hogy teljes, a vágyaimnak megfelelő életet éljek?
- Vajon mire vagyok igazán KÉPes?
 

A 9 és 17 óra között zajló egész napos rendezvény díja 2490 forint. A nap folyamán több teremben is mindig történik valami: nemcsak előadások lesznek, hanem élményalapú workshopokon is dolgozhatsz magadon, sőt egyéni coachok is várnak egyórás, ingyenes coaching beszélgetésre. Én ebben a személyre szabott programban leszek benne, 10 és 13 óra között fogok egyéni beszélgetéseket folytatni azokkal, akik hozzám fordulnak, Ha szeretnéd kipróbálni a coachingot, gyere bátran, de előtte mindenképp regisztrálj a rendezvényre a caochok.hu oldalon, és az info@coachok.hu címen jelezd, hogy egyéni coachingra szeretnél jönni hozzám. Ugyanerre a címre küldj egy e-mailt akkor is, ha valamelyik workshopon szeretnél részt venni, mert ezeken korlátozott a létszám. Találkozunk? (A részletes programot a coachok.hu oldalon találod.)

2015. március 8., vasárnap

A Nőnap margójára: elég nőies vagy?

Rögtön az elején sietek leszögezni: igen. Ráadásul senkinek sincs egy szemernyi joga sem ahhoz, hogy ezt elvitassa, hogy megmondja, miért nem vagy elég nőies, és mitől lennél még nőiesebb. Nőnek születtél, épp ezért nőies vagy, és kész. A nőiesség nem érdem, nem olyasmi, ami egy mondvacsinált ideálnak való megfeleléssel vívható ki, nem másnak kell jóváhagynia. Akkor sem, ha sokan vannak, akik megpróbálják elhitetni veled, hogy nem vagy elég jó nő úgy, ahogy vagy, és tessék csak szépen rágyúrni arra a nőiességre..

Kép innen
Igen, akkor is nőies vagy, ha most neveztek ki vezérigazgatónak egy multinál, és akkor is, ha bölcsészszoknyában terelgeted a játszótéren az öt gyerekedet, és akkor is, ha mind a kettőt kisujjból hozod egyszerre. Akkor is épp elég nőies vagy, ha miniszoknyában, műkörmökkel, tűsarkokon tipegsz egy pláza folyosóin, és akkor is, ha farmerban és bakancsban tolod egy rockfesztiválon. Akkor is, ha Michelin-csillagos séfeket megszégyenítő módon főzöl, mindig ragyog az otthonod, és akkor is, ha annyit tudsz a kajaelőállításról, hogy hol kell keresni a pizzás telefonszámát. A kőkemény izmokat villantó sportolónő is nőies (le lehet szállni Rubint Rékáról és Serena Williamsről), és az is, aki húsz kiló túlsúlyt cipel. Épp eleget írok ebben a blogban az egészséges életmódról, meg a fogyásról, meg arról is, hogy a saját alkatod elfogadásának is vannak bizonyos, józan ész vezérelte határai, de egyvalami tény: a súlyodnak semmi köze hozzá, hogy megfelelsz-e a nőiesség-vizsgán. Már csak azért is, mert nem létezik ilyen vizsga, akárki akármennyire is igyekszik bebizonyítani, hogy de.

Szóval amikor valaki azzal jön, hogy nem vagy elég nőies, és sokkal nőiesebb lehetnél, ha szoknyát hordanál, ha nem hordanál miniszoknyát, ha sminkelnél, ha natúr arccal szaladgálnál, ha hosszú lenne a hajad, ha végre levágatnád, ha kicsit visszafognád magad, ha nem lennél annyira visszafogott, ha megtanulnál főzni, ha többet járnál el bulizni, vagy bármi olyat tennél, ami neki szimpatikus, akkor tudd, hogy az illető egyszerűen manipulálni akar azért, hogy a saját ízlésére formálhasson, ezért próbál az érzékenységed mentén megfogni. És ha ezt tudatosítottad, akkor légy szíves, ennek megfelelően járj el vele kapcsolatban.

Boldog Nőnapot, lányok!

2015. március 6., péntek

Heti coach: Miért nincs minden áldott nap karácsony?

Jól látjátok, március hatodikán írok a karácsonyról. Hogy miért is? Mert már elmúlt annyira, hogy nagyjából el is felejtettük, sőt, a Valentin-nap, mint újkeletű kötelező szeretésünnep is elmúlt már vagy három hete. (Na jó, hamarosan itt a nőnap, amikor jó eséllyel kapunk virágot, szerencsésebbek gyémántot is, ez is valami.) Szóval mostanában elég sokszor eszembe jut, hogy decemberben mennyien és mennyiszer írták fel a Facebookos üzenőfalukra, hogy miért is nincs minden nap, de legalább minden héten karácsony, mert olyan nagyon jó, hogy a nagy össznépi szeretet jegyében mindenkinek megmelegszik egy kicsit a szíve. A nyugdíjas néni megköszöni a buszsofőrnek az egész évi áldozatos munkát, meg ránk mosolyog az eladó, meg jönnek a szeretettől csöpögő Coelhók az üzenőfalra csőstül, és még a házmester meg a postás is széles vigyorral kíván kellemes ünnepeket.

Kép innen
Őszintén szólva már akkor sem igazán tudtam bólogatni az ilyen bejegyzésekre. Végiggondoltam ugyanis, hogy mit is szeretnének a szentimentális üzenetek küldői meghosszabbítani az év minden hetére. Felteszem, nem a mérgezettegér módjára ajándékért rohangálást és az összes többi kötelező pluszfeladatot, amit egy évben egyszer az ünnep kedvéért szívesen, de ha minden héten kellene, hát, akkor valahogy nem lenne egészen őszinte a mosolyom. (Ha te esetleg mégis ezt hiányolod, akkor azért nem árt elgondolkodni, mit is szeretnél vele helyettesíteni az életedben.) Sokkal inkább azt, hogy az össznépi nagy decemberi szentimentál jegyében végre nem félünk kimutatni az érzelmeinket, a szeretetünket, az elismerésünket, egyáltalán, nem félünk mosolyogni, akár csak úgy, a bolti eladóra, meg a postásra is. Na de miért kell ehhez egy világnap? Miért kell ünnephez kötni, olyankor viszont kötelezőnek kikiáltani a szeretet megnyilvánulásait? Miért csak karácsonykor veszítjük el az ilyen irányú gátlásainkat, és miért érezzük úgy az év bármelyik, átlagos hétköznapján (mondjuk épp március hatodikán, pénteken), hogy a másik félreérti, undok lesz, meg különben is van elég bajunk, minek vigyorogjunk? Nem először érzem úgy, hogy sok embernek kell valami hivatkozási alap ahhoz, hogy feladja a kötelező visszahúzódást és a mélyen rögzült görcsöket Egy engedély, amit a karácsony megad, de a március, meg a szeptember mondjuk nem.

Mi lenne, ha egy kicsit összezavarnánk a világot, és mernénk jó fejek lenni csak úgy? Persze ha tényleg rossz kedved van, nem kell feltétlenül erőltetni, kevés van, ami gázabb, mint fogcsikorgatva, mindenáron pozitívkodni. De ha épp tetszik, amit a másik csinál, miért ne mondanád el neki, vagy köszönnéd meg egy mosollyal? Miért ne szereznél neki egy jó napot, órát, percet? Miért ne hívnád fel a barátodat, barátnődet csak úgy, vagy írnál neki egy üzenetet a fészen? Ha félreérti, és hülyének néz, hát lelke rajta, az az ő problémája, nem a tiéd. Higgyétek el, az ilyen mosolyok és apró elismerések járványszerűen tudnak terjedni, és ebben a búvalbélelt országban ez nem feltétlenül baj. Mit szóltok hozzá, megpróbáljuk? Mondjuk épp most, márciusban. A karácsonytól teljesen függetlenül.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...