Táplálkozás és egészség

Egyél jót, egyél jól, légy egészséges!

Lélek és coaching

Lelki wellness a life coach szemszögéből

Mozgás es wellness

Sport, fitnesz, edzés, pihenes es lazítás

Zöld es bio

Zöld háztartás, városi bioságok

Szépség es stílus

Öltözködés, színek, stílusok, kencék, sminkek, illatok

2015. december 8., kedd

Csajos karácsony

Idén azt hiszem, megint új alapokra helyeztem a karácsonyi készülődést. Minden évben finomítok rajta egy kicsit, mert elegem lett a plusz feladatok tetejére halmozott újabb plusz feladatokból, meg a túlpörgésből, valamint a karácsonyfa alá holtfáradtan beesésből, de abból is, hogy rendes készülődőként elszántan kergessem a karácsonyi hangulatot, ami persze a nagy rohanásban csak nem akar előkerülni, de azért erőltessük, mert azt úgy illik, és kész. A már tavaly is elkezdett és idén is tudatosan követett újítás nem valami nagy trükk, csak annyi, hogy ami feladat, azt megpróbálom minél hatékonyabban rövidre zárni, ami meg élvezet, abban minél jobban ott lenni. Így aztán, surprise, surprise, a hangulat is rendre megérkezik, időről időre azt veszem észre, hogy még a Last Christmas kétszázhuszonhatodszori elhangzására sem rezonálok idegesen. Amikor meg elegem lesz a tömegből és a pörgésből, akkor bekuckó, tea, gyertya, ilyesmi. Persze pörög így is rendesen az élet, de mára úgy tűnik, sikerült tényleg elengedni a "hogyan szakítsunk át 24 nap alatt ötszáz célszalagot" dolgot, ami megy, megy, ami nem, nem, lényeg az élvezeti érték. 

Talán nem véletlen, hogy ebben a karácsonyi bazárban most csupa csajos dolgot szedtem össze. Mert nagyon hiszek benne, hogy miközben mindenki másra odafigyelünk, magunkat is kell egy kicsit kényeztetni. Évek óta szoktam magamnak is venni valami apróságot Karácsonyra. Ne nagy dolgokra gondoljatok, egy jobbfajta teára, egy olyan sminkszerre, amit már régen kinéztem, de mindig volt valami fontosabb költenivalóm, egy fülbevalóra, egy kézműves csokira, szóval valami kis csajos luxusra. Most ilyeneket szeretnék veletek megosztani. Ne pörögjetek túl, ha kireped a bejgli, hát kireped (sőt, készen is meg lehet venni, nem nagy cucc). Inkább nézzetek egy kicsit befelé, sokkal inkább erről szólna ez az időszak, mint a kifelé mutatott tökéletes álarcokról. És ha épp nincs kedvetek karácsonyi zenét hallgatni, akkor tegyetek fel nyugodtan valami nyári vidámítót. Semmi sem kötelező.

Karacsony2015


1. Ökoanyu a konyhában: Nagy Réka, azaz Ökoanyu harmadik könyve tele van szuper ökotippekkel, konyhai trükkökkel és húsmentes receptekkel, egy kis felkészülés a januári életmódváltáshoz. (3800 Ft)
2. The Body Shop Deres Áfonya testpermet: könnyed illat és diszkrét csillogás - céges partira, szilveszteri bulira, vagy csak úgy... (3890 Ft)
3. Panarom Boldog Karácsonyt! illóolajkeverék párologtatáshoz: hogy addig is karácsonyi illat legyen, amíg megérkezik a fenyőfa. (3705 Ft)
4. Essence Merry Berry illatosított, aranyló púder: ha valóban ragyogni szeretnél (1299 Ft)
5. Macskák - színezőkönyv: a színezés óriási ötlet, egy kis flow a mindennapokban. Ez a könyv pedig macskarajongóknak egyenesen kötelező (1690 Ft)
6. LUSH Peeping Santa: csokimikulás helyett illatos fürdőmikulás, aki gyümölcsillatú habot varázsol a kádba, és még csak nem is hizlal (1390 Ft)
7. LUSH Candy Mountain: cukorka- és vaníliaillat, ha már eleged volt a sok csokiból (1290 Ft)
8. ChocoMe étcsoki málnával, feketeszederrel és ehető ezüsttel (2090 Ft)
9. IKEA Sträla asztali lámpa, hogy a világítás is hangulatos legyen (2990 Ft)
10. Dr. Organic Marokói argánolajos tusfürdő: mert puhít, mert kényeztet, és mert az illata is szuper (2385 Ft)
11. IKEA Vinter 2015 bögre: mert bögréből sosincs elég, és mert az adventi teát stílusosan kell fogyasztani (695 Ft)
12. The Body Shop Havas Szilva testvaj: spéci karácsonyi illat, és a megszokott szuper testvaj-hatás (4990 Ft)
13. Primavera Fahéj és Csillagok természetes karácsonyi illatkeverék. Addig is, amíg elkészülnek a sütemények. (2700 Ft)
14. English Tea Shop Bio Szánkózós tea: hogy legyen mit tenni a karácsonyi bögrébe (1758 Ft)

2015. december 4., péntek

Te is sok ételt dobsz ki? Hogyan lehetne kevesebbet?

Döbbenetesen hangzik, de minden tíz magyar család eltarthatna egy tizenegyediket a megvásárolt, majd kidobott élelmiszerekből. Vagyis miközben sokan úgy érzik, hogy alig jönnek ki a fizetésükből, eszméletlen pazarlás megy – nemcsak ételben, hanem vízben, energiában, sőt, megkockáztatom, időnként az időben is, pedig annak hiányáról is rendszeresen panaszkodunk. Az Unilever kutatásában utánajárt az okoknak, és azt is elárulta, hogyan lehetne kisebbre venni a pazarlást – nemcsak a saját pénztárcánk, hanem a környezet érdekében is.
 

A Fenntartható Életmód Kutatásban öt héten keresztül nyolc, különböző életkorú és hátterű család vett részt a felmérésben. Valamennyien nyitottak voltak a környezettudatos, fenntartható életmód iránt, de a témában kezdők. A családok jelentős része Budapesten vagy a főváros környékén él, de két vidéki család is részt vett vizsgálatban. A személyes mélyinterjúk mellett, hétről hétre online naplózás formájában is beszámoltak életvezetési szokásaikról és tapasztalataikról. 

Nagyon nem mindegy, mi kerül a kukába. És nem igaz, hogy a kicsi nem számít (Fotó. digitalart/ FreeDigitalPhotos.net)
A vállalat azt vizsgálta, hogy a magyar családok hogyan igyekeznek kerülni a pazarlást, és mennyire nyitottak az új háztartásvezetési tippekre. Öt héten át figyelték a kiválasztott családok hétköznapjait, akik kutatási blogjukban rendszeresen kommentálták, véleményezték a különböző vásárlási, főzési, energia- és víztakarékossági tanácsokat. 

A különleges akcióban mindkét nem képviselői részt vettek, így jól kirajzolódtak az eltérések a férfiak és nők hozzáállásában. A háztartásvezetés felelősei a családokban a nők, anyukák, feleségek, így ennek megreformálása is az ő feladatuk (vagyis a konzervatív férfi-női szerepekben még mindig nem látszik sok elmozdulás – teszem hozzá). Gyakran azonban a gyerekek viszik haza a jó példát az óvodából, iskolából, és anyukájukon keresztül ők ösztönzik a családot az életmódváltásra. 

„Ha a lányom a közelben van, semmilyen maradékot nem merek lehúzni a vécén, azonnal rám szólna, hogy a környezetvédelmis néni mondta az iskolában, hogy ne dobjunk ki ételt” – osztotta meg a felmérés során tapasztalatait Vali, a háromgyerekes budapesti családanya. 

Fontos megfigyelés, hogy amíg a férfiak számára elsősorban a mérhető, kézzel fogható eredmények számítanak (kevesebb felhasznált víz, több megtakarított összeg stb.), addig a nők akár pusztán a jó érzés miatt is szívesen kipróbálnak pazarláselkerülő tippeket, trükköket és változtatnak a szokásaikon. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert gyakran olyan apró megspórolt mennyiségekről van szó, amelyek nem jelentenek különösebb anyagi megtakarítást – a bolygó egészsége szempontjából azonban nagyon nem mindegy, hogy hozzátesszük-e a nagy közöshöz a mi apró kis takarékosságunkat, vagy sem. Így máris le lehet számolni azzal a tévhittel, hogy a mi apró is hozzájárulásunk csak csepp a tengerben – elvégre a tenger is cseppekből áll össze... 

Vásárolj kevesebbet: így nem költesz annyit, és a szemét mennyiségét is csökkented (Fotó. Ambro/ FreeDigitalPhotos.net)
De lássuk, melyek a családok kedvenc pazarlásmegelőző tippjei:
- Készítsük el előre a heti menüt, mert a tervezett vásárlás a hulladékképződés megelőzésének fontos lépése.
- Készítsünk bevásárló listát akár valamilyen applikáció segítségével, így csökkenthető az impulzusvásárlás, ami sokszor felesleges termékek beszerzéséhez vezet.
- A vásárlás során figyeljünk a minőségmegőrzési időre! Ha hamarosan felhasználjuk, válasszuk a boltban a közelebbi lejárati idejű terméket. Így megelőzhetjük, hogy az adott áru élelmiszerhulladékként végezze a boltban.
- A főzés során használjuk az egészséges felnőttek számára irányadó mértékeket, hogy elkerüljük a felesleg kidobását, vagy a túlzott mennyiségek fogyasztását, ami elhízáshoz is vezet.
- Számos telefonra letölthető applikáció és internetes portál ad tanácsot, hogy az otthon található alapanyagokból vagy maradékokból, hogyan tudunk finom ételeket összeállítani. Használjuk ezeket!
- A fagyasztás jelentős energiát igényel, ne alkalmazzuk feleslegesen. Ha tudjuk, hogy a maradékot hamarosan felhasználjuk, az egyszerű hűtés is megfelelő megoldást jelent. 

- Kerüljük az egyszer használatos csomagolást, termeljünk kevesebb hulladékot, ahol csak lehet! (Jó hír a budaörsieknek, hogy ők már csomagolásmentes boltban is vásárolhatnak. De a termelői piac sem rossz megoldás)
- Használjuk a hűtőben kijelölt tárolókat céljuknak megfelelően! Ez segíthet abban, hogy csökkentsük az energiafelhasználást. (Ugyanakkor sokak szerint a tojást pl. nem kifejezetten célszerű a hűtőajtóban tárolni, tovább marad friss, ha a polcra kerül.)
- Ellenőrizzük a hűtő hőmérsékletét és állítsuk be! Az ideális hőmérséklet 1-5 °C között van. A túlzottan hideg hűtő felesleges energiát fogyaszt, és egyes ételek esetében az ízhatást is rontja, ami ételpazarláshoz vezethet.
- Használjunk víztakarékos termékeket (pl. szárazsampont), amelyekkel úgy csökkenthető a vízfogyasztás, hogy kényelmetlenül sem kell érezni magunkat.
 

Milyen érvek működnek?

Az is nagyon érdekes tanulsága a kutatásnak, hogy kit mivel lehetett rávenni az embereket a mélyen rögzült szokások átalakítására. Itt általában a világosan érthető, könnyen megvalósítható, és valamilyen "jutalmat” kilátásba helyező (ez persze lehet a saját „jobbik énünkhöz” való közelebb kerülés is), valamint rugalmasan, gyorsan, a helyi viszonyokra és személyre szabva alakíthatók új szokásokká.

Te melyikkel kezded?


Kövesd a Zöldsalátát a Facebookon és a Bloglovinon is!

2015. november 29., vasárnap

Advent egyszerűen és elegánsan

Bevallom nektek őszintén, a karácsonyi készülődés nagyasszonyának szobrát nem rólam fogják megmintázni. Egy csomó mindent nem bírok abban, ahogy ma, így a 21. század elején ünnepeljük a Karácsonyt, többek közt azt sem, hogy már november közepén mindenhol ezt próbálják lenyomni a torkunkon. Az, hogy most, november 29.-én írok róla, csakis annak köszönhető, hogy mára esik Advent első vasárnapja, egyébként a december elsejét szoktam kitűzni határnapnak, ami előtt egy percet sem vagyok hajlandó foglalkozni az üggyel. Az ajándékrohamot is igyekszem minél rövidebbre zárni. Bár alapjáraton szeretek vásárolni, a tülekedést, a mindenáron való fogyasztást kevésbé tudom tolerálni, mint ahogy azt is, hogy a képzeletbeli "mintaháziasszony" (na, ez sem én vagyok) egy teljes hónapot, vagy még többet tervez, szervez, díszít, takarít, súrol, süt-főz-fagyaszt mindössze egyetlen délutánért, jobb esetben három napért.

Viszont van egy csomó olyan dolog is, amit szeretek benne. Amióta gyerekeim vannak, azóta különösen tudom értékelni a közös kis mézeskalács-sütéseket (a receptért örök hála Viának, a "pihentesd a tésztát egy délután" verziójú mézeskalácsokra szintén kevésbé lennék alkalmas), a három-négy napig, apró lépésekben díszített karácsonyfát (igen, mi már Szenteste előtt pár nappal elkezdjük, és minden nap csinosítunk rajta egy kicsit, saját ötlet, de nagyon bevált), a karácsonyfadísz-készítéseket, a Mikulás-ünnepségeket, a forraltbor-ivást a karácsonyi vásárban, és a kedvenc magányos szertartásomat, az ünnep előtti utolsó napokban, valahol a városban (akár egy zsúfolt bevásárlóközpont közepén), ráérősen elfogyasztott forró csokit, ráhangolódásként. Meg azt is, hogy ilyenkor előkerülnek ledek, gyertyák, és egyéb apró lámpások. Az amerikaiak "díszítsük fel kétezer fényfüzérrel még a kéményt is" versenyében valószínűleg megint csak elbuknék, én befelé szeretek ünnepelni, a szomszédok elkápráztatása egy kicsit sem mozgat meg. A mécsesek, lámpások, fényfüzérek viszont nagy kedvenceim, különösen, ha nincsenek túljátszva. Malomkerék méretű adventi koszorú helyett idén is inkább üveg mécsestartókkal, gyöngyfüzérekkel, led-fényfüzérrel játszottam, és a Pinteresten is olyan ötletekre vadásztam, ahol elegáns, diszkrét a díszítés. Nem kell ezt túlgondolni, kérem szépen, a kevesebb itt aztán tényleg sokkal több. Mutatom, mire gondolok.

Fényfüzér üvegben. Nekem is az egyik kedvenc megoldásom, nálunk általában egy sima üvegvázában lakik a cucc. De befőttes üvegben is nagyon menő



A sima tömbgyertyák is nagyon szépek tudnak lenni egy-két abszolút öko és natúr kiegészítővel, úgymint sima spárga, dió, toboz, ilyesmi.





Ugyanez a tömbgyertya üvegben, némi sóval, cukorral. Szerintem egyszerűségében is nagyon szép. 



 
Befőttes üveg, teamécses, gyöngyfüzér, meg amit épp találsz otthon. A másik kedvenc megoldásom.



Megint tömbgyertya, egy tortatál, és néhány apró dísz. Az is tetszik benne, hogy akár minden évben újra használható, ízlés szerint variálható, nem kerül a kukába az ünnep elmúltával.



Fényfüzér faágra tekerve. Egy nagyobb előszobában ideális lehet. 



Ugyanez a fényfüzér, most lámpásban. Cukiság. 




Egy ilyen lépcsőn szupersztárként lehet levonulni. Persze kizárólag led-mécsesekkel ajánlott kirakni a helyet, így akkor sincs tűzveszély, ha egy laza mozdulattal véletlenül lerúgod az egyiket.

 

 

Lámpáskák sógyurmából. 


 

És papírból, szintén led-mécsesekhez. 


 

Ez pedig a kedvencem, világító holland papírházacskák, led-mécsessel. Kell. 



És hogy ne csak külföldről hozzak ötleteket, mutatom azt is, ami itthon nagyon tetszik: Panyi Zsuzsi munkáinak évek óta nagy tisztelője vagyok, van is tőle pár ékszerem, máris jobb a napom, amikor rajtam vannak. Újrahasznosított borosüvegekből készült adventi mécsestartóinak épp az a mottója, amit én is fontosnak tartok ilyenkor (sokkal fontosabbnak, mint a megfelelést, a porszemmentes lakást, a nyolcfogásos menüt): belül készülni és megélni az ünnepet.


Fotó: panyizsuzsi.hu

A fehér és a sötét változat közül nekem a fehér a kedvencem, talán mert a matt és az átlátszó felület váltakozása a havas tájat idézi fel. Ráadásul abszolút környezetbarát, hiszen vissza nem váltható üvegekből készül, és nem egyszeri használatra: ez a szépség hosszú évekig a lakás dísze lehet, minden évben más kompozíció készülhet köré - arannyal, ezüsttel, natúr színekkel, vagy épp élénkekkel, ahogy szeretnéd. Át- de nem túlgondolt, nemesen elegáns. Zsuzsi ismét nyert nálam :)

2015. november 19., csütörtök

Egészség-nagykövetek: Varga Kati, a Csillagkuckó megálmodója

Varga Katit, a Csillagkuckó Alternatív Termékenységi Központ megálmodóját az októberi Női Egészségnapon ismertem meg. Akkor csak pár mondatot tudtunk beszélgetni, de később kaptam tőle egy e-mailt, és pár levélváltás és telefon után már azt is tudtuk, hogy nekünk egyszer hosszabban is beszélgetnünk kell.

Amikor meglátogattam a Csillagkuckóban, már olvastam a történetéről, és szerettem volna írni róla és a központról a blogban. Az eredeti terv az volt, hogy megnézem a Kuckót, majd elindulunk, és egy szendvics mellett beszélgetünk valahol. Ebből aztán az lett, hogy mindkettőnket beszippantott a Csillagkuckó otthonossága, és a pizzásdoboz felett három órán keresztül egymás szájából kapkodtuk ki a szót, nevettünk, néha szipogtunk is egy kicsit, igazi női, barátnős beszélgetésbe bonyolódtunk, mintha legalábbis ezer éve ismernénk egymást. 

Katival az első pillanattól úgy tudtunk beszélni, mintha évek óta barátnők lennénk
 Pedig mindketten másként éltük meg az anyává válást: míg nekem két természetes úton megfogant fiam van, vagyis csak a terhesgondozás és a szülés során találkoztam az egészségügyi rögvalósággal, Kati kislánya, Dorci születéséig végigjárta a meddőségi kezelések embert próbáló mókuskerekét.

- Amikor 38 évesen rájöttünk, hogy régóta késlekedik a baba, az első orvosom egyszerűen peteérést serkentő gyógyszert írt fel. Ám ez sem hatott, ekkor futottunk neki a kivizsgálásoknak, amelyek során kiderült, hogy mindkét petevezetékem el van záródva ­ mesélte Kati. - Egy laparoszkópos műtéttel megpróbálta átfújni az orvos az elzáródott utakat, de ez sem sikerült, vagyis biztossá vált, hogy lombikeljárásra lesz szükség ahhoz, hogy kisbabánk szülessen. Ám az intézménynek épp akkoriban szűnt meg a TB-finanszírozása, magánkórházzá alakult, és ennek tarifáit már nem tudtuk vállalni. Átkerültem egy másik intézménybe, ahol az orvosom szó szerint elküldött, hogy „selejtes” nőként ne rontsam a statisztikáját. Nem adtuk fel, ismét váltottunk, és a harmadik intézményben, az első lombik-beavatkozás után megfogant Dorci.

- A várandósságod már nyugodtan telt?

- Egyáltalán nem. A kezdeti eufória a nyolcadik hétig tartott, ekkor azonban olyan vészes terhességi hányás tört ki rajtam, amely az első trimeszter végén sem múlt el. Öt hónapos terhesen nyolc kilóval voltam kevesebb, mint a terhesség elején. Annyira kikészültem, hogy végül pszichológushoz fordultam, ahol rájöttem, mennyire túlkontrolláló személyiség vagyok, ami ebben a szituációban egyáltalán nem előny. Végül enyhült a hányás, ekkor viszont gyomorsavtúltengésem lett. Szerettem volna császárral szülni, a porckorongkopásomra hivatkozva még papírt is kértem róla a gerincorvostól, de nem adott. Neki lett igaza, mert – bár a szülés előtt pár héttel a lehetetlen kórházi viszonyok miatt orvos- és kórházváltásra kényszerültem – remek szülésznőhöz és orvoshoz kerültem, és a lányom természetes úton, gátvédelemmel, szinte álomszerű körülmények között érkezett meg, nem sokkal a 41. születésnapom előtt.

Igazi, otthonos, jó energiájú tér
 - Ez az élmény vezetett el a Csillagkuckóhoz? 

- Azt hiszem, inkább a saját önismereti utam vezetett el ide. Az édesapám külkereskedő volt, éltünk is az akkori NDK-ban, tőle örököltem a nyelvek szeretetét. A lányom születése után egy nyelviskolában dolgoztam, otthonról folytattam a munkát. De annyi minden változott bennem, hogy egy idő után ezt már nem találtam méltónak a szülői szerephez. Ráadásul Dorci két és fél évesen súlyos pszichoszomatikus tüneteket kezdett produkálni, amelynek kezelése során végül eljutottunk egy gyerekpszichológushoz, majd párterápiára, és a párommal együtt elindultunk egy komoly önismereti úton. Felismertem, hogy bár tudatosan nagyon akartam gyereket, tudat alatt súlyos hárítások voltak bennem az anyasággal kapcsolatban. Ezt részben a családom története indokolja, az anyai minőségnek egy része generációkon keresztül hiányzott nálunk az anya-gyerek kapcsolatokból. De az én túlkontrolláló személyiségem sem használt az ügynek, előszeretettel görcsöltem rá minden apróságra. Dóra számára sem volt ideális a születés utáni időszak: a fogantatása a testemen kívül történt, a szülés után pedig műtétre volt szükségem, így a legfontosabb első órákban, illetve az első két napban újra elszakították tőlem. Ma már tudom, hogy hatalmas mértékű szeparációs szorongása jórészt ennek köszönhető, pszichoszomatikus tünetei pedig az én szorongásaimat tükrözték.

- Ezért viseled ennyire a szíveden a női lélek ápolását?

- Igen. Jó ideig csak az volt világos számomra, hogy egy olyan helyet szeretnék, ahol természetes módszerekkel, a testre és lélekre is hatva történik a gyógyítás. Egy mély meditációból kijőve jöttem rá, hogy a sikertelen fogamzás lelki hátterét szeretném munkatársaim segítségével feltárni és gyógyítani. Nagyon sok olyan pár van ugyanis, akiknél leginkább a lelki görcsök, esetleges traumák állnak annak a hátterében, hogy késik a baba. Ezeket a gátakat egy lombikkezelés fizikailag áttörheti – ahogy nálam is történt -, de az alapszorongás ott marad a háttérben, és anyának, babának egyaránt árt.

- A tapasztalataid szerint milyen lelki gátak állhatnak leggyakrabban a fogantatás nehézségei mögött? 

- Ez mindenkinél más. Van, aki a saját édesanyjával való kapcsolatából hoz át görcsöket és elakadásokat, más egyszerűen csak rossz szülői mintát látott kicsiként, és bár tudatosan szeretne ennél jobb anya vagy apa lenni, tudat alatt attól retteg, hogy megismétli majd a rossz példát. A gyerekkori bántalmazás – a fizikai és különösen a szexuális abúzus – is gyakran áll a baba késlekedése mögött. És tévhit, hogy csak a nők termékenységére hatnak rosszul a lelki problémák, a férfiaknál épp ennyire gátolhatják a sikert az elakadások. A kezeléseinkkel és módszereinkkel arra törekszünk, hogy ezeket a blokkokat oldjuk. Már csak azért is, mert ha megfogan a baba – a saját példánkból tudom -, egyáltalán nem mindegy, milyen lelkiállapotú családba érkezik, és ő maga is milyen lelkiállapotban kezdi a kis életét.

- Mit javasolsz azoknak a hölgyeknek, akik hozzád fordulnak?

- Hogy hallgassanak a saját megérzéseikre, és ha mégis „bajban vannak”, merjenek segítséget kérni. Főleg lelki téren, olyanoktól, akikben megbíznak, akik számukra hitelesek. Már önmagában ez is egy belülről, a lélekből jövő kiáltása a testnek. Mindig a test szól, ha a lélek nincs jól. Sajnos a befelé figyelés képességét a mai világ alaposan kineveli belőlünk, pedig ha odafigyelünk, a testünk megüzeni a választ. És bár nehéz elengedni a babára való rágörcsölést, néha muszáj egy kicsit engedni a saját magunk köré font szorításon, és bízni a teremtő erőben is. Nem vagyok vallásos, számomra ez a fajta erő soha nem manifesztálódott valamiféle istenképben, de úgy érzem, tényleg van valami megfoghatatlan körülöttünk. Nem kell mindig mindent tevőlegesen megoldani, nem kell mindig nekünk cselekedni. Néha elég csak egy kicsit befelé figyelni.

2015. november 13., péntek

Tartsd frissen a zöldségeket, és spórolj velük!


Egészségeset enni jó dolog, viszont jelentkezzen, akinek van ideje minden nap friss kaját venni ahelyett, hogy pár napra előre vásárolna. Ráadásul, ha már bevásároltunk, akkor jó lenne kihozni a kajából, amit lehet, és nem egyenesen a kukába transzportálni a pénzünket (a rohadt cucc takarításának szépségeiről nem is beszélve). Utánanéztem azoknak a trükköknek, amelyek segítségével tovább marad friss az étel.


Tegyél papírtörlőt a salátafélék alá: a zöldségféléken hűlés közben kicsapódó pára segítené a rothadást, de ezt a papírtörlő felszívja. Ráadásul, ha minden igyekezeted ellenére megrohad a cucc, sokkal könnyebb papírostul kitakarítani a hűtőből. 

Image courtesy of Apolonia/ FreeDigitalPhotos.net
Tedd a tojást a hűtő közepébe: a hűtóajtó csábító opciónak tűnik, de gondolj bele, ahogy nyitogatod a hútőt, itt folyton változik a hőmérséklet. Ettől pedig hamarabb lesz a tojásból záptojás. A tej is a hűtő közepén érzi magát a legjobban. 

Tegyél egy almát a krumpli közé: az alma etilént bocsát ki, ami jót tesz a krumpli frissességének is. Viszont tartsd távol az almát minden mástól: az etilén csak a krumplinak tesz jót, a többi zöldségnek, gyümölcsnek nem. Úgyhogy maradjon csak az alma a krumpli mellett. 

Fagyaszd le a gyömbért: ha valahol olcsó a gyömbér, vegyél egy nagyobb adagot, hámozd meg, vágd szeletekre, és fagyaszd le. Aztán helló gyömbértea, kínai kaja, whatever.

Image courtesy of SOMMAI/ FreeDigitalPhotos.net
Tartsd a répát homokban: ez akkor megy, ha nem olyan kicsi a konyhád, mint az enyém, vagy van mellé legalább egy kamrád. Fogj egy ládát, tegyél bele tiszta homokot (lehetőleg ne a kutyakakis homokozót foszd ki), és ebbe ásd bele a répákat, mindegy, hogy sárgáról vagy fehérről van szó. Régi trükk, de ma is működik.

A fél avokádót egy hagymával együtt tedd el: ha csak fél avokádót használtál fel, a megmaradt felet tedd egy dobozba egy fél hagymával. A hagyma kénes vegyületeket bocsát ki, ami segít, hogy az avokádó ne barnuljon meg.

 
Image courtesy of Keerati/ FreeDigitalPhotos.net


Ne szedd szét a banánt: ha megveszel egy fürt banánt, ne szedd szét a fürtöt, sőt, tekerd be a szárukat átlátszó fóliába, és csak akkor vágj le belőle egyet, ha meg akarod enni.  A megbarnult banánokat hámozva fagyaszd le, jók lesznek sütéshez.

Mogyit a hűtőbe: a diófélék nem úgy néznek ki, mint a hűtésre szoruló áru, pedig a hűtés ezeknek is növeli az élettartamát, lassabban avasodnak meg.

Fagyaszd le a zöldfűszereket: vágd őket apróra, és tedd egy vízzel, olívaolajjal vagy olvasztott vajjal teli jégkockatartóba. Máris mehet a cucc a jégre, és amikor szükséged van rá, csak vegyél elő egy adagot. 



Image courtesy of Suat Eman/ FreeDigitalPhotos.net

 
Ne taperold a sajtot: inkább fóliával, szalvétával fogd meg, miközben szeleteled, ugyanis az ujjadról rákerült baktériumok gyorsítják a penészedését.

2015. október 19., hétfő

Így lesznek jobbak a reggelek!

És ha már relaxról beszéltünk, érdemes a morcos reggeleket is szemügyre venni egy kicsit. Én kifejezetten morc fejjel tudok reggelente kikelni az ágyból, és meglehetősen lassan szoktam magamhoz térni – mondjuk úgy, hogy amíg nem reggeliztem valamit, és nem ittam meg a teámat (nem vagyok nagy kávés, inkább teázom), addig nem igazán vagyok képes embernek érezni magam. Legfeljebb rutinból csinálom, amit kell, de pl. komolyabb villásreggeli előállítására teljességgel képtelen lennék. Ebből következően, ha valahová korán reggel kell elindulnom, hát, akkor finoman szólva nem vagyok világbajnok formában, és az emberbarát beállítottságom sem hág ilyenkor a tetőfokára. Épp ezért néztem utána annak is, hogy lehetne ezen turbózni egy kicsit.  Mutatom, ami bevált, és amit még szeretnék kipróbálni.

Beszélgess! Egy tanulmány szerint állítólag azonnal feldobja a reggelt, ha akár egy idegennel is beszélgetni kezdesz. Vagyis nyugodtan hozzá lehet szólni egymáshoz a tömegközlekedésen, vagy a kávéra várva a pultnál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erre azért nekem gyúrnom kell egy kicsit: bár általában nem keveset tudok beszélni, reggel nem mindig vagyok beszédes kedvemben (és akkor még finom voltam, igazából a kissé antiszociális kifejezést akartam használni). De kipróbálom :)
Ezt azért el bírnám képzelni reggelenként: puha köntösben kiállni a tengerre néző erkélyemre, és ráérősen iszogatni a teámat... (Image courtesy of David Castillo Dominici/ FreeDigitalPhotos.net)

Ne húzd be teljesen a függönyt! A fény jótékony hatásáról nem lehet eleget írni. Mostanában például arról olvastam-hallottam sokat, hogy miért érdemes minél többet természetes fényben tartózkodni – például azért, mert rendbe rakja a belső, biológiai óránkat, míg a sok mesterséges fény teljesen fel tudja azt borítani. Szóval érdemes este kicsit nyitva hagyni a függönyt, hogy reggel a napfényre ébredjünk. Legalábbis, ha nem kell olyan korán kelnünk, hogy még a munkába is sötétben induljunk.

Szóljon a zene! Úgy tűnhet, hogy nekem ez kicsit a mániám, nos, nem is tagadom. A készülődés is jobban megy a zene ritmusára, és ha már elindulsz, a zenehallgatás tök jó időtöltés lehet az úton. Szólhat a kocsiban, a buszon (fejhallgatóval), otthon, a műfaj pedig szintén teljesen rád van bízva.


Egy müzlit összedobni azért még félálomban sem akkora fegyvertény (Image courtesy of joephotostudio/ FreeDigitalPhotos.net)

Reggelizz! Üres tankkal a kocsi sem indul, egy lötty kávéval te sem fogsz nagy formában üzemelni. Ha nincs kedved sokat vacakolni a reggelivel, vegyél valamilyen cukormentes müzlit, rá egy kis tej, kész. De egy szelet kenyeret megkenni sem nagy durranás, sőt, akár egy banánt is elrágcsálhatsz, az tényleg nem igényel semmiféle előkészítést. A dió és a lenmag különösen jó ötlet, mert tele vannak hangulatjavító omega-3 zsírsavakkal. Nyugodtan szórj egy kicsit a müzlidre.

Mozogj egy kicsit! Ha időben belefér, csinálj meg pár könnyű jógagyakorlatot. Ha nem, akkor egyszerűen csak nyújtózkodj egy nagyot, már ez is segít.

Igyál narancslevet! nem véletlen, hogy a narancslevet afféle kihagyhatatlan reggeli italnak tartjuk. Több vizsgálat szerint is jobban felpörget, mint a kávé. Ráadásul a narancs illata hangulatjavító hatású.

A narancslé tutira felpörget (Image courtesy of photostock/ FreeDigitalPhotos.net)

Legyen listád! A legjobb, ha előző este megírod a tennivalók, elintézendők listáját. Egyrészt jobban alszol, ha nem kell éjszaka is azon kattogni, mi mindent nem szabad másnap elfelejteni. Másrészt, ha reggel kihagy az agyad, és azt sem tudod, merre indulj (nekem eléggé ismerős ez a helyzet), akkor van mihez nyúlni, és máris kiválaszthatod a listából a legkisebb erőfeszítéssel megoldható feladatot. És máris megvan a napi első sikerélmény. Nekem legalábbis ez szokott bejönni: amíg fel nem pörgök, addig a legkisebb ellenállás irányában haladok, elintézem először az aprókat, aztán ha beindultam, jöhetnek a nehezebb ügyek.

Ébredj fokozatosan! Legalábbis, ha megteheted, hogy ne kelljen két másodperc alatt kipattanni az ágyból. Nekem azok a legkellemesebb reggeleim, amelyeken van időm szépen, fokozatosan, ráérősen magamhoz térni, felöltözni, teázgatni. De ha ugranod kell, akkor is próbálj adni magadnak legalább öt percet az átállásra, ne kapcsolj azonnal teljes sebességbe.

2015. október 11., vasárnap

Ötperces relax

Szombaton az Együtt Könnyebb! Női Egészségért Alapítvány női egészségnapjának háziasszonya voltam. Igazán inspiráló rendezvényen vehettem részt, és rengeteget tanultam mind az előadóktól, mind pedig a résztvevőkkel folytatott beszélgetésekből. Az pedig hab a tortán, hogy sok év óta végre hosszabban beszélgethettem egy régi osztálytársammal is. Szóval teljesen felspannolva, inspirációval telve jöttem haza.

A rendezvényen is számtalanszor elhangzott (és gondolom, nektek sem újdonság), mennyire tönkre tudja tenni az életminőségünket a stressz. Nem lehet fogcsikorgatva élni, lányok, az a helyzet. És nem érdemes belepusztulni a mindennapokba sem, feladatról feladatra rohanni, folyton kötelességet teljesíteni. Dr. Valló Ágnes pszichoszomatikus belgyógyász az egészségnap egyik kerekasztal-beszélgetésén egyetlen szóban fogalmazta ezt meg, ami nagyon beégett nekem: örömcentrikusság. Vagyis próbáljunk minél több apróbb-nagyobb örömöt összeszedni egy nap, csináljuk azt, ami jól esik, és szeressük magunkat. Nekem ez a szombati nap egyik legfontosabb üzenete.

Na jó, de hogy relaxáljon az ember lánya, ha a tennivalók listája leér a tizedikről, és hol a főnöke pakolja tele az asztalát újabb feladatokkal, hol a vacsora ég oda, mert elmélázott pár percre? Ezen a gondolatmeneten elindulva szedtem össze pár tényleg ötperces (vagy még annyi se) tippet a villámgyors relaxációra. Nyugi, nem kell hozzá elvonulni, kamillamezőre költözni, buddhista szerzetesnek állni.


Na tessék, itt a közmondásos kamillamező, amelyikre kiköltözik az ember a stressz elől, jól lenyugszik, majd megmakkan az unalomtól. Ennél kicsit gyakorlatiasabbak leszünk, ígérem :) (Image courtesy of Serge Bertasius Photography/ FreeDigitalPhotos.net)

Lélegezz: ez az, ami mindig bejön, és bárhol csinálható. A mély, hasi légzés lelassít, ellazít, akkor is, ha épp szét készül vetni az ideg. Az a legjobb persze, ha tiszta levegőt szívsz, de még a Nagykörűt nem éppen hegyi levegőjében, vagy a buszon ülve is megpróbálkozhatsz vele.

Légy jelen: erre a pár percre emelkedj felül a napi trutymón, és igyekezz csakis arra figyelni, amit éppen csinálsz. A hangokra, az illatokra, a színekre, vagy arra, ahogy a körmöd kopog a billentyűzeten. Milyen érzés? Hogy ülsz a székeden? Milyen tapintása van a ruhádnak? Öt perc múlva visszatérhetsz, addigra tuti, hogy nyugodtabb leszel. Ahogy szombaton mondta a nap egyik előadója, akár a mosogatásból is lehet meditációt csinálni.

Nyújtózkodj egyet: ezzel segítesz az izmaidnak elengedni a lelki problémák okozta görcsöket. Ahol nagyon feszesnek érzed magad (jellemzően a váll tud nagyon durván beállni a feszültségtől), ott meg is masszírozhatod egy kicsit.

Csempéssz be egy kis luxust: a mindennapi tevékenységeket végezd úgy, mintha egy wellness-szállodában lennél. Az esti zuhanyhoz vedd elő a legszuperebb tusfürdőt, amit csak otthon találsz, oltsd le a villanyt, és gyújts meg egy gyertyát a fürdőszobában. Keresd elő a legpuhább, legbolyhosabb törölközőt, és melegítsd meg egy kicsit a fűtőtesten. Kend be magad valamilyen királynős illatú testápolóval, és öltözz a legszebb pizsamádba, hálóingedbe.


Örömcentrikusság, ez lenne a lényeg! (Image courtesy of stockimages/ FreeDigitalPhotos.net)

Szánj magadra 10 percet: ha elcsendesedett a ház, vagy ha reggel még mindenki alszik, adj magadnak tíz percet: igyál meg egy teát, olvass egy jó könyvet, hallgass zenét, végezz el pár jógagyakorlatot, a lényeg, hogy jól essen (örömcentrikusság, helló!).

Tompítsd a fényeket: kapcsold ki a kütyüket, elég a minden nap száz órában ömlő rossz hírekből, tompítsd le a fényt, gyújts meg egy gyertyát, és hagyd, hogy önkéntelenül is kicsit befelé fordulj. Nem kell elszakadni a való világtól (ezt nem is javasolnám), de néha le lehet állítani az információáradatot egy kicsit.

2015. október 4., vasárnap

Élőben az Enido-hu-n

Ha egy kis énidőre vágysz, és szívesen megismerkednél velem is, kedden 21:30-kor kattints az enido.hu-ra. Élő konzultációt fogok tartani, vagyis élőben kérdezhetsz a chaten, és azonnal válaszolok is a kérdéseidre. A fő téma a női megfelelési kényszer lesz, vagyis az, hogy milyen elvárások kapcsolódnak a különféle női szerepekhez, és hogyan lehet ezektől legalább valamelyest függetlenedni. Minél többen vagyunk, annál jobb, úgyhogy feltétlenül gyertek!

2015. szeptember 23., szerda

Egy nap a nők egészségéért - gyere te is!

Az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány 2015. október 10.-én, szombaton rendezi meg ingyenes női egészségnapját a Central Mediacsoport székházában, a 3. kerület, Montevideo u. 9.-ben. Különösen akkor érdemes eljönnöd, ha az endometriózis érint, hiszen a nap főkuszában az endometriózis és a meddőségi problémák állnak. De akkor sem fogod magad kívülállónak érezni, ha nincs ilyen problémád, mert ez a nap a női egészségünkről, a testünk, a lelkünk, a szellemünk harmóniájáról szól, ez pedig mindannyiunknak fontos  Az előadások egészen széles spektrumot ölelnek fel, a szülész-nőgyógyász szakorvostól az egészségpszichológusig, a makrobiotikus életmódtanácsadótól a női jóga szakértőjéig több szakember járja körbe a témát, sokat foglalkozunk a testi és a lelki egészség összefüggéseivel, és a kérdéseidet is bátran felteheted majd. Sőt, egészséges, makrobiotikus csemegéket is kóstolhatsz.


 És hogy miért írom mindezt első személyben? Mert az a megtiszteltetés ért, hogy a rendezvény médiapartnereként közreműködő Nők Lapja Egészség felkért a női nap háziasszonyának. Vagyis ha szeretnél találkozni velem, és kérdezni tőlem, most ezt is megteheted élőben! A részletes programot a rendezvény Facebook-oldalán és a női nap weboldalán találod, ha jönni szeretnél, feltétlenül regisztrálj!

2015. szeptember 14., hétfő

Vidd a saját dobozkádat - nyílik az első csomagolásmentes bolt!

Megfigyelted már, mennyi időnként kell kiszaladnod a szeméttel, mert megtelt a szemetes? Sajnos hihetetlen mennyiségű élelmiszert dobunk ki: az Európai Unió 2012-es adatai szerint évente 100 millió tonna étel köt ki a kukában. Magyarországon egy átlagos ember évente közel 40 kilogramm ételt dob a szemétbe, ezt szorozd fel egy többtagú családdal. Ha ez nem így lenne, akkor fejenként közel 50 000 forinttal több maradna a kosztpénzből, ami lássuk be, nem kevés.

De nemcsak a dolog pénzügyi oldalát érdemes végiggondolni. Ha kidobod a lejárt kaját, kárba vész a bele fektetett emberi munka, a felhasznált energia, és az a környezetszennyezés is teljesen felesleges volt, amelybe az adott étel előállítása került. Maga az élelmiszer még viszonylag könnyen lebomlana, a csomagolása viszont annál lassabban, egy csomó káros anyag kibocsátása mellett. Ráadásul a csomagolást mindenképp eldobod, akár megetted az élelmiszert belőle, akár nem.

Image courtesy of Mister GC/ FreeDigitalPhotos.net

 Vajon tényleg szükség van arra, hogy minden kaját zacsiba, papírba, sztaniolba, dobozba csomagoljanak? Marketing-szempontból nyilván igen, hiszen a dogos csomagolással újabb impulzusvásárlásokat lehet generálni. Valójában azonban nem biztos, simán ellennének azok az élelmiszerek zacsi, doboz, sztaniol nélkül is. Berlinben már működik olyan bolt, ahol csomagolás nélkül, kimérve veheted meg az élelmiszereket. Lefordítva: viszed a saját zacskódat, kosaradat, dobozkáidat, üvegeidet, és annyit teszel beléjük a termékből, amennyit haza szeretnél vinni. Így élelmiszerből is kevesebb kerül majd a kukába, csomagolásból pedig pont nulla. Cserébe csak a színes dizájnról, az ügyesen elhelyezett marketingüzenetekről kell lemondanod.


Image courtesy of  Sira Anamwong/ FreeDigitalPhotos.net
 Idén ősztől Budaörsön is találkozhatsz ilyen bolttal. Amint azt Monostori-Kalovits Márk, az üzlet megálmodója elmondta, szeptember-végére-október elejére várható az első magyar csomagolásmentes üzlet megnyitója, de országszerte további boltok nyitását is tervezik. A zéró hulladék elvén működő üzletekben méltányos kereskedelemből, lehetőleg 30 kilométeren belülről beszerzett minőségi élelmiszereket árusítanak majd. A szemléletformálást is fontos feladatának érzi a noPack csapata: egy ilyen boltba nem lehet hirtelen felindulásból leugrani vásárolni, itt meg kell tervezni a menüt, a mennyiségeket, kiválogatni a dobozokat, zacsikat a hazaszállításhoz, és még sorolhatnám. A tudatosságodnak azonban nemcsak a környezet fog örülni, hanem te is, amikor az eddig kukába kerülő élelmiszer ára a pénztárcádban marad.

2015. szeptember 7., hétfő

Te is szenvedsz az allergiától? Ne tedd!

Javában dúl a pollenszezon, gondolom, aki érintett, az érzi, és nem igazán tudja értékelni ezt a mai napos, ámde kellemesen szeles időt, amelyik szépen hordja szét a polleneket. A legjobb megoldás persze az, ha mindenki szépen kiválasztja magának a kedvenc antihisztaminját, amit aztán szed is szorgalmasan. Tudom, álmosít (azért kell kiválasztani azt, amelyik a legkevésbé), meg nem totál természetes, de aki nem szed gyógyszert, annak szembe kell néznie vele, hogy az allergia bizony súlyosbodhat, sőt, akár asztma is lehet belőle, az meg nem annyira kellemes. Úgyhogy nyugodtan legyen ott kézügyben az az antihisztamin. Ne saját szakálladra válogass, vizsgáltasd ki magad, beszéld meg az orvossal, és abban is hallgass rá, amit a gyógyszer szedéséről mond.
Emellett persze van egy csomó más szabály is, amelyik segít megkönnyíteni ezt az időszakot. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem életszerű egyszerre valamennyit betartani, mert ilyen erővel egy kellemes, oxigenizált üvegburában is élhetnénk, de azért amennyit lehet, és amennyit el bírsz viselni, fogadj meg belőle. Mutatom, mit érdemes tenned.

Image courtesy of David Castillo Dominici/ FreeDigitalPhotos.net
 - A biciklizést, futást, szabadban való sportolást időzítsd hajnalra, ilyenkor a legkisebb a pollenterhelés. Ha a bicaj a mindennapi közlekedési eszközöd, akkor vegyél egy pollenszűrős maszkot. Már csak közlekedési szempontból sem jó, ha hevesen tüsszögni kezdesz menet közben.
- A szellőztetést is érdemes hajnalra és késő estére időzíteni. Ha van pollenszűrővel ellátott légkondi, vagy légtisztító a lakásban, akkor hajrá, hadd menjen.
- Nem árt ilyenkor gyakrabban takarítani, és az ágyneműt is gyakrabban mosni, mivel kintről akár a cipőd talpán is komoly pollenmennyiséget hozhatsz be, a hajadra tapadt pollen pedig a párnádra is rátelepszik.
- Ha már a hajnál tartunk, a gyakori hajmosás is javallott, ugyanezért.
- Nincs mese, ilyenkor gyakrabban fog menni a mosógép. Ha hazaérsz, húzz tiszta, otthoni ruhát, azon legalább kevesebb a pollen. 
- A kimosott ruhát lehetőleg ne a szabadban teregesd ki. Ilyenkor nagy segítség a szárítógép, de a lakásban felállított ruhaszárító is jó megoldás.
- A kocsiban is jól jön a pollenszűrős légkondi. A lehúzott ablak viszont kellemetlen lehet, persze nagy melegben, légkondi nélkül nemigen van más megoldás. Ha nagyon tüsszögsz, inkább menj busszal, mert egy durvább tüsszögőroham tényleg veszélyes lehet a forgalomban.
- Viselj napszemüveget, ez óvja a szemedet az allergénektől.
- Vigyázz a keresztallergiákkal, és ha lehet, egyél legalább valamivel kevesebbet a keresztallergén ételekből. Tudom, hogy most van a szüret, meg a borfesztivál, de a meglehetős hisztamintartalmű bor nagyon be tudja durvítani az allergiát, szóval inkább hanyagold.
- Ha gáz van, sípol a tüdőd, nem kapsz levegőt, rosszul vagy, irány az orvos.

2015. augusztus 27., csütörtök

Vizuális tuning, avagy tüntesd el a ráncokat!

Tegye fel a kezét, aki harminc fölött még soha nem foglalkozott a ráncaival! Oké, iszod a vizet literszám, zöldség-gyümölcsön és omega-3 tartalmú halon élsz, kened a harmincas faktort, de egyszer csak akkor is megjelennek azok a fránya ráncocskák, különösen, ha fáradt, netán kialvatlan vagy, vagy épp a meleg és a napsütés, esetleg egy esti koktél szárította ki a bőröd (bizony, az alkoholtól egy pohár után is lehet öt-hat évvel idősebbnek látszani!). Épp ezért szedtem össze pár trükköt ahhoz, hogy hogyan lehet a sminkkel egy kicsit láthatatlanabbá tenni őket.

Image courtesy of marin/ FreeDigitalPhotos.net
 Először is, a kevesebb több. Ha tubusszámra vakolod magadra az alapozót, az épphogy nem segít, inkább beleül a ráncokba, és még feltűnőbbé teszi őket. Ez különösen akkor van így, ha sűrű textúrájú alapozóval dolgozol, vagy ha kihagyod a nappali krémet. Inkább egy kis BB-krémet, vagy valamilyen viszonylag jól fedő, de könnyű állagú alapozót válassz, és bánj vele óvatosan. Szivaccsal elég kellemesen el lehet dolgozni. Inkább természetes legyen a hatás, a centi vastag vakolat nem nyerő, még akkor sem, ha ránctalannak tűnik. A púderrel is óvatosan, egy leheletfinom réteg épp elég. A primer, vagyis a sminkalap is segít kiegyenlíteni az arcod textúráját, nyugodtan használd, mielőtt hozzáfogsz a sminkeléshez.


Image courtesy of phasinphoto/ FreeDigitalPhotos.net
 A szem körüli terület külön mese, itt még arra is figyelni kell, hogy ne rángasd, húzd-nyúzd a bőrt, amikor felviszed rá az alapozót vagy a korrektort. Szilárd korrektor-rudacskák helyett ecsetes, folyékony korrektort válassz, lehetőleg olyat amelyben fényvisszaverő pigmentek is vannak. És hogy ne a teljesen száraz bőrre vidd fel, az alapozó felkenése előtt mindenképp használj könnyű állagú, hamar felszívódó szemránckrémet, amely hidratálja a bőrödet. A szemhéjadra fényes szemhéjfestékek helyett inkább matt, természetes árnyalatú púdert kenj. Az alsó szempilláidra lehetőleg ne tegyél szempillaspirált, és kontúrt is felejtsd el errefelé, nincs rá szükség, hogy ide vonzd mások tekintetét. Ha ragaszkodsz a spirálhoz, akkor valamilyen természetes árnyalattal, pl. barnával fesd ki a pilláidat.

Image courtesy of Stuart Miles/ FreeDigitalPhotos.net
 Az arcpír legyen természetes, rózsás színű, alaposan dolgozd el, és a vonala a szem külső sarkánál érjen véget, optikailag ez is eltereli a figyelmet a ráncokról. A szád körüli apró vonalakat a szájkontúrral tudod elrejteni: ez ugyanis megakadályozza, hogy a rúzs belefolyjon a ráncocskákba. Csak arra figyelj, hogy a kontúrceruza színe ne üssön el a rúzsétól, ne legyen természetellenes a hatása.

Sőt, állítólag a magasra kötött lófarok is képes vizuális arcfelvarrásként hatni - erre eddig nem figyeltem fel, de végülis lehet benne valami, elvégre, ha a fejed tetején szorosan összekötöd a hajad, az az egész arcbőrt felfelé húzza egy kissé.

2015. augusztus 24., hétfő

Te hány használat után mosod ki a törölköződet?

Gondolkodtatok már rajta, hány használatot bír ki egy törölköző? Az oké, hogy hetente a legtöbben betoljuk a törölközőket a mosógépbe, de vajon ez a gyakorlat csak a megszokáson alapul, vagy tényleg ez a korrekt időtartam?

Image courtesy of sirikul/ FreeDigitalPhotos.net

Először is érdemes tisztában lenni vele, mi minden képes tenyészni a törölközőn. A bőrünkről ugye ledörzsöljük vele az elöregedett hámsejteket, de a vízben is maradhatnak baktériumok, vírusok, rosszabb esetben gombák is. Ha elég jól szellőzik a fürdőszobád, és a törölköző két használat között tökéletesen megszárad, akkor szerencsére kevés esélye van, hogy ezek a kellemetlen vendégek szaporodni kezdjenek. Ám a nedves, dohos fürdőszoba nem tesz jót a törölközők tisztaságának, mint ahogyan az sem, ha a fürdőszobában levő vécé lehúzásakor mindenféle csúnyaságok spriccelnek szerteszét (személy szerint nagyon nyakon legyinteném, aki kitalálta a fürdőszoba-vécé kombót, nincs is romantikusabb annál, mint a gyertyafényes kádfürdőzés közben a vécécsészét bámulni, hogy csak az egyik hátrányát említsem).

Az interneten kutakodva mindenütt arra az alapszabályra találtam, hogy 3-6 használat után érdemes a törölközőnek a mosógépben landolnia, vagyis alapesetben a szűk egy héttel, vagy heti két mosással nem nagyon lehet melléfogni. Az arcodra használt türcsiket viszont érdemes kétnaponta váltani, különösen, ha fogékony vagy a pattanásokra, amelyeket ugye épp a törölköződön landoló baktériumok okoznak. Nem érdemes a baktériumokat szaporítani, majd szépen visszakenni a bőrödre. Akkor is érdemes gyakrabban váltani a türit, ha megfáztál, mert jobb, ha nem viszed vissza a vírusokat a szervezetedbe, ha épp gyógyulófélben vagy. Az edzésre, uszodába vitt törölközőt pedig ne aszald a táskában, mosd ki azonnal.

Persze nem kell betegesen rettegni a kórokozóktól, ha 6 nap helyett véletlenül egy hét után szeded le az akasztóról a törölközőt, akkor sincs semmi, de az alapszabályokkal azért jobb tisztában lenni. A mosás pedig legjobb, ha 60 fokos, mert ez már elpusztítja a kórokozókat, de nem készíti ki annyira az anyagot, mint a 90 fok. A törölközőn levő textil-kreszt persze érdemes megnézni, de a 60 fokot azért a legtöbb bírja.

2015. augusztus 20., csütörtök

Reggelik kenyér nélkül

Ha már augusztus 20., meg új kenyér, akkor beszélgessünk kicsit a kenyérről. Illetve arról, hogy kell-e feltétlenül annyi kenyeret enni, és ha nem, akkor mivel érdemes helyettesíteni. Valószínűleg többször is leírtam már, hogy semmilyen "izmusban" és diétában nem hiszek, illetve abban hiszek, hogy mindenkinek más válik be. Épp ezért nem gondolom, hogy minden hízás, és egyáltalán minden rossz forrása a szénhidrát, illetve a glutén lenne, ugyanakkor készséggel aláírom, hogy nem feltétlenül hasznos a kenyeret is kenyérrel enni, főleg, ha az illető kenyér fehér.

Image courtesy of samuiblue/ FreeDigitalPhotos.net
Azt is be kell vallanom, hogy reggelire eléggé kenyércentrikus vagyok. Egy szimpla joghurttal nem érném be, nekem valahogy kell valami rágnivaló reggel. A tojásos-virslis-sonkás vonal meg túl sok. Ráadásul, amilyen félkómás állapotban szoktam felkelni, az sem kifejezetten járható út, hogy háromfogásos villásreggelit kotyvasszak, ha pedig mindez még időhiánnyal is meg van spékelve, na, akkor aztán végképp nem. Vagyis marad a pirítós-tea kombó. Viszont az meg nem annyira egészséges, úgyhogy az utóbbi időben gyűjteni kezdtem az egészséges reggeliötleteket. Nem feltétlenül gluténmentes és low-carb, de a fehér kenyérnél mindenképp egészségesebb variációk.

- Első körben a leglogikusabb választás a teljes kiőrlésű kenyér, azzal az a baj, hogy kevés olyan típusa van, amit igazán szeretnék. Ami igazán bevált, az a Jókenyér-féle wellness-kenyér, az tényleg finom. További típusok tesztelés alatt.

- A másik kedvenc az extrudált kenyér, nem az Abonett-szerű felfújt izék, hanem a teljes kiőrlésű, ropogós, skandináv változat. Ezt szoktam megkenni valamilyen túrókrémmel (hol zöldfűszeressel, hol mézzel édesítettel, hangulattól függően), és némi gyümölcsöt is eszem mellé. Ha nagyon húsos kedvemben vagyok (bár ez ritka, nekem reggelire túl sok a húsféle), akkor egy szelet sonkát pakolok a tetejére, de a sajt is be szokott válni.

- Müzli helyett újabban bevetettem a zabpelyhet, amelyet forró, vizezett tejjel öntök le, és mézzel édesítek. 10 perc alatt nagyjából beszívja a folyadékot, ekkor ráreszelek egy almát (vagy valamilyen más idénygyümölcsöt keverek hozzá), és megszórom egy pici fahéjjal. Pont annyira ropogós, rágható, és laktató, amennyire szeretem. A zabkása főzős változatát is el szoktam készíteni, de azt csak a nagyon ráérős reggeleken.

Image courtesy of Serge Bertasius Photography/ FreeDigitalPhotos.net

 -A zabpehelyből és a mindenféle pehelymixekből müzli is szokott készülni, kicsit megpirítom, hogy ropogósabb legyen, és összekeverem durvára vágott dióval, mogyoróval, meg ami épp van otthon, valamint szintén apróra vágott aszalt gyümölccsel. Általában elég hamar elfogy :) Gyümölcsös joghurthoz, vagy sima joghurthoz szoktam hozzákeverni, de tejjel is finom.

A kipróbálásra váró receptek között egyelőre kettő sorakozik:




- Az egyik ez a reggeli banana split, amely annyiból áll, hogy egy félbevágott banánra ráhalmozok néhány kanál görög joghurtot, és pár pötty lekvárral, mandulaszeletekkel és gyümölccsel díszítem. Nekem elég jól hangzik.
- A másik az almaszeletekből és a közéjük kent mogyoróvajból (esetleg az édesszájúak kedvéért mézzel ízesített mogyoróvajból) álló "szendvics", szintén mogyoróval, mandulával. pelyhekkel díszítve. Ez is elég tetszetős :)

2015. augusztus 17., hétfő

Legyen minden nap fesztivál!

Ahogy közelít a nyár vége, úgy cseng le lassan a fesztiválszezon is. Bár még nincs teljesen vége a fesztiváloknak, az őszi gasztrorendezvényekhez pedig még csak most melegítik a sütőt, a legnagyobb zenei rendezvények jórészt lefutottak. Én elég szívesen járok mindenféle fesztiválra, a kritérium rendkívül egyszerű: legyen olyan koncert, amelyikre szívesen elmegyek. A Szigetről például kb. a metálszínpad megszűnésével és a VIP-kemping megjelenésével egy időben iratkoztam ki, de szerencsére minden évben van olyan hely, ahová elmegyek ugyanazért a koncertért, amit régen a Szigeten néztem meg. Miután leginkább rockfesztiválra járok, a fesztiválszetten sem szoktam sokat töprengeni, arrafelé a farmer, a zenekaros póló és a tornacsuka a menő, nagyobb melegben a farmer esetleg farmer rövidnacira cserélődik.
Az idei Szigetes divat viszont kifejezetten megihletett: akárhány képet küldtek az ismerőseim, mindenki virágkoszorús hippinek volt öltözve. Erről pedig az jutott eszembe, hogy miért ne menthetnénk át ezt a trendet a mindennapokba? Végülis most épp menő az összevissza-nagyminta (hello again, Desigual), a trapézfarmer, a platformos cipő, a bő szoknya, a csipkés blúz, a rojtos táska. Lesz még bőven meleg nap, de akár ősziesíteni is lehet ezt a vonalat, sőt, az egészen vad verziótól egészen a munkahely-kompatibilisig lehet eljutni benne (persze utóbbi csak akkor jön össze, ha nem nagyon szigorú a dress code ott, ahol dolgozol):

Először lássuk a Pinterestes ötleteket:


Kényelmes nyári cuccok barátnőzéshez, piacozáshoz, fröccsözéshez, meg egyáltalán mindenhová. Legyünk egy kicsit városi hippik:










És igen, a hippi-trend akár kifejezetten elegáns is lehet:



Hippicuccok kicsit ősziesebb időre:









Ez pedig már a munkahelyi változat, vagyis hippiség visszaszelídítve:







És most mutatok pár saját kezűleg összerakott montázst a Polyvore-ról:

Trapézfarmeres-mintásblúzos-rojtos-sokékszeres:


New Hippie1


Egyszerűsített verzió: Desigual-szoknyás-fehérpólós-éktalpú szandis:



New Hippie3



Őszies-kalapos-kardigános-zártcipős: 


New Hippie2



Mit szóltok hozzájuk? Ti felvennétek ilyen hippis szerelést? Írjátok meg itt, vagy a Facebookon!

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...