2014. szeptember 25., csütörtök

Mert néha kell egy kicsit rombolni…

Azt már Selye János óta tudjuk, hogy a stresszes helyzetekben a szervezetünk nem tesz mást, mint felkészül arra, hogy harcoljunk vagy meneküljünk. Ez egy nagyon ősi dolog, ha az ősembert megtámadta a kardfogú tigris, nemigen volt más esélye ezen a kettőn kívül: vagy arcon csapta a vadat a kőbaltával, vagy megpróbált gyorsabb lenni nála, különben vacsora lett belőle. Ha ma feltolják az agyunkat a munkahelyen vagy a csúcsforgalomban, a szervezetünk ugyanúgy reagál, mint az egyszeri ősemberé: a vér az izmainkba áramlik, felszalad a pulzusunk, gyorsabban ver a szívünk és szaporábban lélegzünk, vagyis alkalmassá válunk a harcra vagy a futásra.

Ám az őskor óta eltelt évezredekben változott egy keveset a világ: ha letol a főnök, nem vehetünk elégtételt rajta tettleg, és nem is futhatunk ki a szituból. Ha tötymörög előttünk a kedves autóstárs, nem szedhetjük ki a kocsijából a következő lámpánál (öööö, igen, sajnos járnak még közöttünk ősemberek, de talán egyszer majd ők is megértik ezt a dolgot). Ez eddig jó, mert nem nagyon kellene anarchiába fulladnunk, a szervezetünknek viszont nem tesz jót a lefojtott feszültség. A feladat tehát az, hogy valahogy kiadjuk a felgyülemlett gőzt. Ennek vannak különféle konstruktív módozatai (ebben a bejegyzésben adtam is néhány tippet), ám sajnos olyan is van, hogy a legjobb lenne ordítani, vagy ízes, válogatott káromkodások közepette szétverni valami nagyot és törékenyet. És aki most azt mondja, hogy nincs ilyen, mert nincs ám bennünk agresszió, és legyünk jámbor növényevők minden körülmények között, az tanuljon történelmet. Meggyőződésem, hogy az agresszívnek kikiáltott 21. századi ember a mindennapi agresszió terén sehol nincsen a néhány száz évvel ezelőtti „erkölcsös” őseihez képest.

A számítógép és a baseball-ütő - sokat sejtető kombináció
Alapanyagok gondosan kikészítve - a fehér szőrös a csipogó műmacska, amit azért annyira nem helyeseltem
 Szóval van az úgy, hogy jól esne kicsit rombolni. Nálam ilyenkor a díványpárna földhöz vágása szokott következni, azzal teszek a legkevesebb kárt. Viszont van egy hely a városban, ahol legálisan lehetsz destruktív: befizeted egy közepes ebéd árát, és egyedül maradsz egy szobában, ahol kiadhatod a dühödet. A Dühöngő különböző csomagokat kínál, ízlésed szerint – a sajtórendezvényükön beépített játékosok segítségével be is mutatták mindegyiket. A Paint the Enemy csomagban bőrbarát festékes vízzel töltött lufikkal, a Critical Audience csomagban némileg rothadt zöldséggel és tojással dobálhatod meg azt, akinek a képét kiteszed a falra. A kedves illetőt magad is felrajzolhatod egy csomagolópapírra, de fénykép nyomtatását is vállalják, hogy valósághűbb legyen az élmény. Az Angry Housewife csomagban tányérokat, poharakat, a Bad Party-ban üvegeket vághatsz földhöz izomból. Itt mondjuk egy kicsit megakadtam, mert a csomag részeként becélozhatsz a törékeny tárgyakkal két idegesítően csipogó kínai műkutyát (műmacskát?) is. Ez nekem egy kicsit sok volt, mert állatkínzást még idegesítő műszálas játékállattal sem, és viccből sem támogatnék, nehogy a delikvensnek később effektíve is eszébe jusson felrúgni a macskát otthon. A tányértörés viszont önmagában, macska nélkül jó bulinak tűnik. A legdurvább a Stressed Manager csomag, amelyben egy számítógépet kell módszeresen, baseballütővel szétverni. Persze mindegyik feladathoz jár védőfelszerelés, kesztyű, arcvédő, ami belegondolva egy kicsit vicces, viszont kétségtelenül célszerű, senkinek nem hiányzik egy sérülés.

Akció, avagy le a technikával
Kata felkészül a tányérdobálásra
Készül az ellenfél portréja
 Őszintén szólva, amikor megkaptam a sajtóesemény meghívóját, felmerült bennem, hogy milyen dolog már szépen, civilizáltan, egy nappal előbb időpontot kérni, majd időben odaérni, és mintegy parancsszóra levetni a civilizációs álcát, ahelyett, hogy akkor mennék ki egy elhagyott erdőszélre ordítani egy nagyot, amikor épp ki kell adnom a feszültséget (vagy legalább még az aznapi munkaidő végén). A szervezők szerint viszont simán működik így is a feszültséglevezetés, legalábbis a vendégek mindegyike úgy távozott, hogy „hű, de jól esett” a félórányi gátlástalan rombolás. A beépített játékosok is azt mondták, hogy jót tett egy kis dühöngés. Maga a helyszín egyébként a régi Corvin áruház Művelődési Szintjének egyik közepesen retró terme, ahol rád csukják az ajtót, és onnantól azt csinálsz a kikészített alapanyagokkal, amit csak akarsz, az sem gond, ha verbálisan erős vagy (én legalábbis biztos nem állnám meg, hogy néhány keresetlen szót ne intézzek ahhoz, akinek a fényképét rohadt tojással illetem éppen). Szóval jó tudni, hogy van egy ilyen is, ha már végképp nem használ a jóga, a futás és a meditáció, sőt, a plázázásból és a forró csokiból is kifogyott a szufla, és még mindig ideges vagy.

Élménybeszámoló: András és Kata szerint jól esett kiadni a feszültséget

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...