2014. április 29., kedd

Heti coach (#3): kutyázzuk-e a médiát, avagy miért fáj nekünk a más Photoshopja?

Nemrég óriási sikerrel járta be a netet Boggie, avagy Csemer Boglárka klipje, amelyben pár perc alatt azt is szemléletesen bemutatta, hogy lesz egy átlagos arcból némi utómunka segítségével dögös címlapfotó. Ez mindig hálás téma, tuti a pár ezer lájk, az emberek szeretnek rácuppanni az ilyen wannabe-társadalomkritikára, és nyenyeregni egy kicsit a galád médián, amely nem átall ilyen eszközökhöz nyúlni, csak hogy teljesíthetetlen szépség-elvárásokat állítson szegény nők elé.

Kép innen
 Namármost, ebben egyrészt van ráció: a címlapmodellek tényleg nem olyannak születtek, amilyeneknek a címlapon látjuk őket, van ott minden, smink, fodrász, styling, és persze Photoshop is. Na de ezt mindenki tudja, mégis megvesszük a magazinokat, és – most mindenki legyen szíves egy picit magába nézni – valahol igényeljük is ezt a mű-tökéletességet. A „sztárok smink nélkül” téma, amely egyébként tényleg példaértékű és jó kezdeményezés*, ideig-óráig tud szenzáció lenni. Egy-egy ilyen címlap óriási példányszámokat tud hozni, de aztán az ezt bevállaló magazinok is visszatérnek a szokványos, photoshoppolt címlapfotókhoz, nem véletlenül. A médiacégek profitorientált vállalkozások, azt készítik, amit nagyobb mennyiségben el tudnak adni, ennyi.
(* Valamikor régen írtam is egy ilyen címlap-sorozatról a blogban. Kifejezetten tetszettek ezek a képek, mert bátrak és szépek voltak, és minden szeretek ami ellene megy a tökéletesség-kényszernek, de csak akkor, ha nem lesz belőle újabb "mozgalom", amit ha nem követsz, akkor jajj. Ez a cikk épp az ilyen ellen-trendekkel kapcsolatos ellenérzéseim eredménye.)

De igazából akörül szeretnék egy kicsit pörögni, hogy miért érezzük mindezt elvárásnak. Miért nem tudjuk abba a fiókba tenni a modellfotókat, ahová valók: a szép, színes reklámfotók közé, amelyeknek kevés közük van a valósághoz. Merthogy ha ide raknánk őket, akkor nem bólogatnánk hevesen a „Boggie majd jól megmondja” jellegű klipekhez, és nem csámcsognánk a narancsbőrvillantós paparazzo-fotókon („némá’, hát nem is úgy néz ki, mint a moziban, a végén még kiderül, hogy emberből van”). És nem kapott volna hideget-meleget Maria Kang, a háromgyerekes amerikai fitneszanyu sem, aki tényleg provokatív volt egy kicsit a „what’s your excuse?” fotójával (ráadásul az ő kockahasa nem is a Photoshop műve), de továbbra is azt mondom, hogy ezt sem kötelező mindenkinek magára venni. És mégis megtették sokan, mint ahogyan a magazinok fotóit is hajlamosak vagyunk elvárásként értelmezni, pedig azok mellé még csak oda sincs írva, hogy „neked mi a kifogásod, hogy nem így nézel ki?”

Kép innen
Nem lehet, hogy inkább az a baj, hogy itt is rendes lányok akarunk lenni? Hogy belénk nevelték a tökéletesség-mániát, hogy nem adhatjuk alább, mint a szomszéd kislány, aki „bezzeg mindig milyen tiszta és rendezett, és még masni is van a hajában”? Hogy azt gondoljuk, hogy a derékméretünk (összemérve persze a szomszéd kislányéval), a tökéletesen divatos ruhánk, a menő sminkünk fogja elhozni a boldogságot? Mert akkor majd megnéznek a pasik, mert mi leszünk a legszebb csirke a szemétdombon, mert jól teljesítünk, meg még jobban teljesítünk?

Szigorúan személyes vélemény persze, de én azt gondolom, itt lehet a bökkenő, nem a médiában. Meg ott, hogy „mit szólnak hozzá?”. Ha mondtál már le egy kicsit merészebb cuccról azért, mert „mit fognak szólni”, ha osontál már haza észrevétlenül este tizenegykor, nehogy kikukkantson az ajtón a szomszéd néni, és kérdőre vonjon, ha próbáltad már kicselezni a gyereknevelésben mindig szuperflott utcai beszólogatós lakónéniket, és érezted már magad kellemetlenül, amikor a játszótéri szuperanya /fórumbeli netmaca a tökéletes házasságát, tökéletes gyerekeit és tökéletes lakását elemezte, akkor valószínűleg tudod, miről beszélek. Lehet, hogy inkább ezt kellene egy picit helyre tenni. Nem arra biztatlak, hogy nyugodtan lépj bárkinek a lábára, de amihez másnak nincs köze, ahhoz nincs köze. Ha a dolog egyébként ártalmatlan, akkor ne foglalkozz a véleményekkel. Legyen bátor a te szíved felvállalni a lila tincseket akkor is, ha a házbeli nénik versenyt szörnyülködnek majd rajtuk. Legalább van témájuk egy délutánra. Ha te jól érzed magad lila hajjal, akkor csókpuszi. A magazinok fotói meg legyenek olyanok, amilyenek: nézegesd őket, amíg jól esik, aztán legyél bátran olyan, amilyen szeretnél. Maria Kangnak sem kell mindenkinek lennie. Az én hasam sem olyan kocka, mint az övé, pedig szeretek sportolni. És akkor mi van? Nem attól leszel boldog, ha minden elvárásnak megfelelsz (mondjuk ez alapból lehetetlen is). És nem is attól, ha a marha nagy társadalomkritikai felzúdulásban kukázod az összes szépítőszert, és innentől csak darócban jársz. Inkább kend magadra a cuccot akkor, ha épp ahhoz van kedved. És teljes nyugalommal menj ki az utcára smink nélkül, ha épp úgy érzed jól magad. Nyugi, nem lesnek paparazzók minden bokorban!

És a coach kötözködős kérdései: Te is hajlamos vagy magadra venni a ki nem mondott elvárásokat? Csak a tökéletessel éred be? Érdekel, hogy mit fognak szólni olyanok, akiknek egyébként semmi közük a dolgaidhoz? 

 Ha tetszik a blog, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez! De a Twitteren és a Bloglovinon is követheted a Zöldsalit! 

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...