2013. április 24., szerda

Szebb vagy, mint gondolod!

Bevallom egész őszintén, nem vagyok őrült nagy rajongója a "real woman" kampányoknak. Ezen a címen ugyanis sok cég átesik a ló túlsó oldalára, és a tényleg frusztráló, szuperalakú, feszesre retusált modellek helyett olyan mértékben elhízott és plöttyedt nőket mutogat egy szál alsóneműben, és magabiztosságuk, valamint önelfogadásuk teljes tudatában, hogy az aztán az égvilágon semmire nem motivál - hacsak arra nem, hogy villámgyorsan elrohanjak edzeni, nehogy én is ilyenné hízzak. Na jó, persze, ez is egyfajta motiváció, de azzal kapcsolatban azért vannak fenntartásaim, hogy az "igazi nő" címszavával kell-e a túlsúlyt népszerűsíteni a valóban normálisnak minősíthető alkat és edzettségi állapot helyett.

Velük például nem igazán tudok azonosulni. Nem azért, mert van rajtuk 10 kiló, hanem mert láthatólag plötyik és edzetlenek, azt pedig nem népszerűsíteném.
A Dove-nek ez a videója viszont elgondolkodtatott.


Aki esetleg még nem látta (pedig fénysebességgel terjed a Facebook-on is): egy volt rendőrségi fantomkép-rajzolót kértek meg arra, hogy rajzolja le a kísérletben részt vevő hölgyeket. Először a saját elmondásuk alapján, úgy, hogy közben a nők egy paraván mögött ültek, tehát a rajzoló nem láthatta őket, csak arra hagyatkozhatott, amit elmondtak a hajukról, az arcukról, a szemükről. Aztán másvalaki szemével látta őket: olyan személyek írták le a résztvevők külsejét, akik pár órával azelőtt találkoztak velük először.

Az első rajz a hölgy saját szavai alapján készült, a második az idegenek elmondása alapján. Van különbség.
Érdemes szemügyre venni a képeket, és levonni a tanulságot: időnként szükségtelenül is kritikusak vagyunk magunkkal, és képesek vagyunk akkor is öregnek és rondának látni saját magunkat, amikor mások egyenesen gyönyörűnek látnak. Az is érdekes, hogy általában az idegenek által elmondottak alapján született kép felel meg jobban a valóságnak, vagyis tisztán kijön, hogy a túlzott kritikusság teljesen alaptalan. Azt viszont érdemes alaposan átgondolni, miért is vagyunk maximalisták magunkkal? És ha a külsőnkkel szemben azok vagyunk, vajon szintén maximalistaként pörgünk a munkánk, az anyaságunk, a főztünk, az étrendünk és még annyi más dolog körül? És ha igen, akkor nem volna itt az ideje, hogy egy kicsit lazábbra engedjük a gyeplőt, és jónak érezzük a teljesítményünket úgy, ahogy van? Hidd el, te is szép vagy. És ő is, és mindenki, aki nem görcsöl rá túlzottan erre az egészre... (De azért sportolni nem árt néha :) )

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...