2013. február 27., szerda

Könyvajánló - Szondy Máté: Megélni a pillanatot

Ezoterikus és lelki tanácsadó könyvek egész sora foglalkozik azzal, mennyi gondot okoz, ha nem vagyunk tudatosan jelen a saját életünkben. Csak megyünk, robotpilótára kapcsolva, belül pedig kattogunk a múlton, a jövőn, a saját gondolatainkon, közben pedig elfelejtünk élni.



Dr. Szondy Máté a pszichológia tudományos szemüvegén át vizsgálja a kérdést, és nem meglepő módon ugyanerre a következtetésre jut – sok gondunktól meg tudnánk szabadulni, ha egyszerűen arra figyelnénk, ami most van. A hangokra, a színekre, a szélre az arcunkon, vagyis jelen lennénk az életünkben. Ehhez rögtön az első fejezetben kapunk is jó néhány egyszerű, könnyen betartható, gyorsan ható gyakorlatot, amit már a további olvasás során is érdemes kipróbálni.

Kicsit tudományosabb hangvételre érdemes számítani, mint az önsegítő könyveké – Szondy Máté nem ígér, nem is ígérhet olyan hangzatos dolgokat, mint például „most aztán varázsütésre megváltozik majd az életed”, inkább korrekt, igazolt adatokkal támasztja alá, hogy a jelen teljesebb megélése pszichológus segítségével végzett terápiára és saját életed jobbá tételére is kiválóan alkalmas. Tesztek segítségével felmérheted, hol tartasz bizonyos területeken, például mennyire vagy hajlamos a rágódásra, vagy meg kell-e küzdened depresszív hajlamokkal. Ez sem a bulvárban megszokott „ha 10 pontnál többet értél el, menj szakemberhez” stílusban szerepel a könyvben, hanem tudományosan elfogadott kérdőívek kérdéseire válaszolhatsz. Közben pedig az író megcáfol néhány olyan tévhitet, mint például hogy a negatív gondolatokat egyáltalán nem szabad megengednünk magunknak, és a félreértelmezett pozitív gondolkodás jegyében folyton mosolyognunk kell – szerinte igenis vannak olyan negatív érzések, amelyeket meg kell élni, és épp ez segít abban, hogy ki tudjunk keveredni a lelki katyvaszból, ha mondjuk épp elhagyott az aktuális pasink. Megtudhatjuk azt is, mi az a flow- (áramlat-) élmény, mi az az „ízlelgetés”, és arra is választ kapunk, mikor érdemes egy problémával szakemberhez fordulnunk.

A tudományos hangvétel persze egyáltalán nem zárja ki a közvetlenséget és a humort, szóval egyáltalán nem egy száraz akadémiai értekezésről, hanem egy gyakorlatias, jól olvasható, érdekes könyvről van szó, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Nemcsak elolvasásra, hanem megértésre, és a benne foglalt technikák mindennapi kipróbálására is, hiszen ha ma csak öt perccel tovább van jó kedved, mint tegnap, akkor máris jó úton jársz.
(Kulcslyuk Kiadó, 2012, 2500 Ft)

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...