2012. augusztus 1., szerda

Szandálok minden lábra

Dúl a szandálszezon, és ez, valljuk be, elég skizofrén állapot. Egyfelől klassz, hogy nem kell csizmába burkolóznunk, másfelől pedig, ha megkérdezzük a nőket, hogy melyik testrészüket kedvelik a legkevésbé, a lábfej tuti, hogy az első ötben végez (én is csak frissen pedikűrözve-lakkozva szeretem a sajátomat). Pedig ahogy a ruhával el lehet rejteni az alakunk kevésbé tökéletes vonásait, úgy a megfelelő cipővel is össze lehet hozni egy kis optikai tuningot.
Az amerikai Women's Health magazin július-augusztusi számában találtam erről egy jó kis táblázatot, amelyhez elkészítettem a saját Polyvore-összeállításaimat (és az okosságokat is kiegészítem a saját ötleteimmel). Az összeállításba mindenféle cipőt beleraktam, a vagyonba kerülő szupermárkásaktól az olcsókig. Ne az árat nézzétek (és főleg ne háborogjatok rajta), hanem a fazont: a legdrágább cipőkhöz hasonlót is lehet találni normál áron. Nem akartam csak azért kizárni egyébként szép cipőket, mert az átlagember nemigen költene ennyit rájuk. Ha valakinek valamelyik megtetszik, járjon nyitott szemmel az emberi árú cipőboltokban - biztos vagyok benne, hogy találni fog egy kábé ilyen, mégis kifizethető darabot. Amit viszont igyekeztem kerülni: a brutális csótányroppantókat - épp elég, hogy ez a kilencvenes évekbeli borzalom időről időre visszalopakodik a divatba, ne súlyosbítsuk azt, ami amúgy is...

Nagy láb
A sötét színekkel a lábon ugyanazt a "slankító" hatást lehet elérni, mint a test bármely más részén. A széles, nagy felsőrész is csökkenti a lábméretet: minél kevesebb látszik a lábfejedből, annál kisebbnek fog tűnni.
A szerk.: Bár a képre felkerültek lapos sarkú szandálok is, ha bírod a magas sarkat, érdemes arra szavazni, legalább a jelesebb alkalmakra, ugyanis tűsarkúban jelentősen kisebbnek látszik a negyvenen felüli lábméret.


Sandals for big feet


Vastag boka
A bokára tekert pántok, kötők, amelyben a vastagabb boka úgy néz ki, mint a kötözött sonka, nem a barátaid. Ami viszont igen. a papucsok, a bebújós, bokapánt nélküli fazonok, és az úgynevezett D'Orsay, vagyis a kivágott oldalú cipő.
A szerk.: A magas sarok (akár az ízléses teli talp) itt is játszik.


Sandals for cankles


Széles lábfej
A kényelmes, széles pántok (figyelj rá, hogy ne szorítsanak és ne vágjanak be) keskenyebbnek láttatják a lábfejet. Az is használ, ha a szandál sokat takar a lábfej oldalsó részéből, és a fazon optikailag a sarok felé keskenyedik.
A szerk.: Nem tilos a színes cipő (sőt!), de a sötét tónusok széltében is slankítanak, nem csak hosszában.


Sandals for wide feet


Hosszú lábujjak
Ami felejtős: a lábujjközi fazon (leánykori nevén: tangapapucs), mivel hosszítja a lábfejet és a lábujjakat. Helyette válaszd inkább a "lábujjgyűrűs" megoldást, a peep-toe szandált, vagy bármit, amelynek a pántjai a lábujjak felett keresztben futnak.
A szerk.:Nyugodtan tobzódj a színekben és az anyagokban, ha a fazonra vonatkozó szabályokat betartod, semmi sem állíthat meg :)


Sandals for long toes


Kis méret
A pici lábakkal tulajdonképpen semmi baj nincs, ám ha a viselőjük magas, akkor még kisebbeknek látszanak, így torzítják a test arányait. Minden jó választás, ami a lábra vonzza a figyelmet, jöhetnek a metálszínek, a kövek, a látványos színek, minták.
A szerk.: Ami a hosszú lábujjaknál tilos volt, az itt kifejezetten ajánlott: a hagyományos lábujjközi fazon szépen hosszítja az apró lábfejet.


Sandals for small feet

Sandals for small feet by csjudit featuring summer shoes


Ha tetszett a post, lájkold a Zöldsalátát a Facebook-on is, így mindig értesülhetsz az aktuális frissítésekről, és egyéb okosságokról :)

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...