2011. szeptember 7., szerda

Chipet a kedvencbe!

Első körben elnézéseteket kell kérnem a hosszú távolmaradásért: a nyár végi-ősz eleji események (egy kis rápihenés a nyárra, aztán ovikezdés) kissé elvontak a blogírástól, igyekszem majd bepótolni, amit lehet. Viszont a Goldenblogon a 176 induló közül a 90. helyen végzett a blog, aminek nagyon örülök. Oké, nem dobogós hely, viszont erős középmezőny, és ez nagyon jó. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és gratulálok egyik kedvencemnek, Urban:Eve-nek az első helyhez (a második helyezett Lustanyu is zseniális egyébként, olvassátok).

Ennyi bevezető után csapjunk is mindjárt bele a zöldbe: a mai poszt nem kifejezetten az egészség körül forog, illetve annyiban igen, hogy házikedvenceink egészségéről, épségéről, hazatalálásáról lesz benne szó (ők pedig, mint tudjuk, minket segítenek hozzá a fizikai és lelki egészséghez, vagyis mégis csak visszatértünk a blog fő témájához...). Egészen pontosan a mikrochip a téma: ezt az aprócska eszközt, a kutyák-macskák bőre alá ülteti be az állatorvos, majd regisztrálja egy nagy adatbázisban (www.petvetdata.hu). Ha az állatka netán elveszne, és egy szerencsés megtaláló rálel, nincs szükség a falragaszokra ("nagytestű, barna kutyát találtunk"), sem az internetes hirdetésekre, sem pedig arra, hogy az állat a menhelyen várja régi vagy új gazdiját. A chipet ugyanis a megfelelő eszközzel egy pillanat alatt le lehet olvasni, és ott áll fehéren-feketén a gazdi összes adata, címe, telefonszáma. Kicsit hatékonyabb, mint a hagyományos kutyabiléta, ráadásul azt is akadályozza, hogy egyes gazdik egy laza mozdulattal kitegyék a szűrét a megunt állatoknak. A chipezés egyébként kötelező, ha az állattal EU-tagállamba szeretnénk utazni, vagy ha annak tulajdonjogát bármilyen módon átruházzuk (eladjuk, elajándékozzuk).

'Pancha | My neighbor's dog' photo (c) 2011, Andrés Moreira - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/
Igen ám, de ilyenkor jönnek a kifogások (drága, el kell menni az állatorvoshoz miatta, jajnincsidőm, satöbbi). A Natural Health magazin összegyűjtötte, és mindjárt meg is cáfolja a három leggyakoribb ürügyet, amire hivatkozva a gazdik passzolják a mikrochip beültetését. Lássuk őket:

Miért bántsuk azt a szegény állatot - és különben sem biztonságos az eljárás!
A chipet egy az oltásoknál használatos tűnél alig nagyobbal "lövik be" az állat bőre alá, a lapockák közé. Az állatorvosok tapasztalatai szerint az eljárás még annyi fájdalmat sem okoz a kedvencnek, mint egy átlagos oltás. A mikrochip környékén kialakuló reakciók, szövődmények is nagyon ritkák.

Szobakutya/szobamacska, semmi szüksége mikrochipre.
Na ez az, amire nem lehet tutibiztosan számítani. Lépett már meg állat résnyire nyitva hagyott ajtón, váratlanul kitört ablakon, vagy egyéb, véletlenül szabadon hagyott résen keresztül, és akkor milyen jól jött volna az a chip...

És mi van, ha olyan menhelyre kerül, ahol nincs mikrochip-leolvasó?
A menhelyek jó részén van. Az Illatos úti ebrendészeti telepen is van. Ha egy jótét lélek állatorvoshoz viszi a talált kutyát-macskát, nagy valószínűséggel ott is le tudják olvasni a chipjét. Ráadásul, minél inkább benne van a köztudatban, hogy a házikedvencek többségében chip van, annál természetesebb lesz a megtalálók számára, hogy megpróbálják leolvastatni. Ennek ellenére a rendszer természetesen nem tökéletes. A chip nem tévedhetetlen csodaszer, de az tény és vitathatatlan, hogy növeli a biztonságot.

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...