Táplálkozás és egészség

Egyél jót, egyél jól, légy egészséges!

Lélek és coaching

Lelki wellness a life coach szemszögéből

Mozgás es wellness

Sport, fitnesz, edzés, pihenes es lazítás

Zöld es bio

Zöld háztartás, városi bioságok

Szépség es stílus

Öltözködés, színek, stílusok, kencék, sminkek, illatok

2011. szeptember 27., kedd

Így válassz hidratáló krémet!

Egy jó hidratáló aranyat ér, de vajon hogyan érdemes kiválasztani a te bőrtípusodnak leginkább megfelelőt? Először is - nincs csodarecept, hiszen azt, hogy a te bőrödnek melyik hatóanyag, melyik összetétel tesz igazán jót, "a puding próbája", vagyis a tartós használat dönti el. Szóval ne keseredj el végleg, ha belefutsz egy kevésbé tökéletesbe, viszont jegyezd meg jól a márkát, ha rátalálsz az igazira. Van azonban néhány olyan "ökölszabály", amely megkönnyítheti a helyzetedet.


Száraz bőrre egyértelműen a gazdag textúrájú, alaposan tápláló krémek valók. Vigyázz, ha csak vízhiányos a bőröd, akkor valamivel könnyebbet válassz, mert az ilyen bőr nem szokta jól tolerálni a tömény, zsíros krémeket. Ha viszont van ott egy kis zsírhiány is, akkor nyugodtan tobzódhatsz. Azt, hogy pontosan miben is szenved hiányt a bőröd, a kozmetikus segíthet megállapítani.

A kombinált bőrtípus (a T-vonalban zsírosodásra hajlamos, az orcákon inkább a száraz felé hajló) a könnyű, akár gél vagy tej állagú hidratálókat szereti.

A zsíros bőrnek is szükség van hidratálásra, de fontos, hogy a krém hamar felszívódjon, ne legyen benne zsír vagy olaj, segítsen összehúzni a pórusokat, és mattá varázsolja a bőrt.

A normál bőrűeknek van a legjobb dolguk, hiszen az ő bőrük gyakorlatilag bármilyen jó hidratálóval elvan, amelynek hatóanyagait alapvetően szereti - textúra tekintetében szabad a vásár, amelyik a legszimpatikusabb, azzal érdemes megpróbálkozni.

A harmincas korosztálynak legfeljebb az első kóbor ráncokkal kell megküzdenie, ezért itt elsősorban a bőr egészségének és ragyogásának fenntartása a cél. Nekik való például (persze messze nem kizárólag) a ClarinsMulti-active Day Early Wrinkle Corrective Cream.



A negyveneseknek már szükségük van egy kis liftingre és simításra, amelyet például a L'Oréal RevitaLift családja biztosít.



Az ötvenesek és hatvanasok bőre egyre komolyabb krémeket igényel, nekik a Vichy LiftActiv családja segíthet.



És végül két speciális krém, amire érdemes beruházni:

Az egyik a hatóanyagokban gazdag, bőrtípusnak megfelelő szérum, amelyet reggel és este tisztítás és tonizálás után, de még a krémezés előtt kell felkenni, és amely mélyebbre viszi a tápanyagokat a bőrben, mint a hagyományos krémek. Ettől a bőr ragyogóbb, és sokkal tápláltabb lesz. Könnyedén, felfelé irányuló, sepregető mozdulatokkal kend fel a bőrre és a nyakra.

A másik a szemránckrém, amelynek használatát legkésőbb (azaz nagyon szerencsés esetben) a harmincadik születésnapon, de inkább előbb meg kell kezdeni, hogy később ne kelljen a plasztikai sebész tarifatáblázatát nézegetni. Napközben épp eleget nyújtjuk-dörzsölgetjük a szem körüli törékeny, érzékeny bőrt, így legalább a krémezéskor legyünk vele kíméletesek. Apró, a két szemre összesen alig borsónyi mennyiséget használjunk. A szem külső sarkától indulva, a belső felé vigyük fel, mégpedig úgy, hogy a gyűrűsujjunkkal ütögetve tapicskoljuk be a bőrbe. A szem alatti táskák és sötét karikák könnyű textúrájú, hűtő hatású krémeket, géleket, szérumokat igényelnek, míg a ráncok ellen a tápláló szemránckrémek veszik fel a harcot.

2011. szeptember 21., szerda

Akkor most jó a nyersétel-diéta vagy mégsem?

Ez a nyersétel-diéta régóta izgatja már a fantáziámat. Abszolút mindenevőként egyrészt el sem tudom képzelni, hogyan lehet teljesen, vagy túlnyomó többségében nyers élelmiszereken élni, másrészt nem vitatom, hogy ez az étrend vitaminokban sokkal, de sokkal gazdagabb, mint a hagyományos, agyonfőzött kajákból álló. Itt oldalt, a linklistában is van egy nyersételes blog, ahonnan néha szoktam „csemegézni”, de az, hogy teljesen áttérjek a nyersekre, tényleg nem valószínű (már csak azért sem, mert nehezen tűröm az ilyesfajta megszorításokat).

'Raw food is good food' photo (c) 2005, John Hritz - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Az étrend egyébként azon alapul, hogy a 47 Celsius-fok fölötti hőhatásnak kitett ételekből a hasznos tápanyagok jó része eltűnik. Ráadásként az emésztéshez szükséges enzimeket is hatástalanítja a főzés, így a főtt ételek emésztése – a rendszer hívei szerint - nehezebb, mint a nyerseké. A nyers diétában egyáltalán nincsenek állományjavítókat, színezékeket, ízfokozókat tartalmazó ételek, ami viszont egyáltalán nem káros…

De vajon mit esznek a nyershívők, ha minden főtt étel lekerül az étlapról? Egy részük 75-85 százalékban fogyaszt nyers ételeket, mások viszont teljes mértékben a nyers élelmiszerek hívei. A legtöbben vegetáriánusok vagy vegánok, az étrend jó részét a gyümölcsök, zöldségek, diófélék, magvak, zöldfűszerek teszik ki.

A dél-afrikai Fairlady magazin szeptemberi száma összeszedte a nyers étrend mellett és ellen szóló érveket: megkérdezték a nyersétel-mozgalom helyi vezetőit, két dietetikust, és a kritikus kutatókat is. Az összeállítás persze nem azért született, hogy bárkit (akár a nyersétel-diéta követőit, akár annak ellenzőit) meggyőzzön eddigi gondolkodásmódja helytelenségéről, csupán a lehetséges szempontokat világítja meg.

Igen – mondják a nyersétel-diéta hívei
Peter és Beryn Daniel, a nyersétel-diéta első számú dél-afrikai szószólói (egyébként mindketten séfek) azt állítják, hogy soha nem gondolták magukról, hogy rossz egészségi állapotban lennének – de ami a nyers ételekre való áttérésük után következett, az maga a csoda. Úgy vélik, hogy a főtt ételben nincsenek meg az optimális emésztéshez szükséges enzimek, ezért fogyasztásuk következménye nem lehet más, mint letargia, és kimerültség. A nyers ételek fogyasztása ezzel szemben látványosan növeli az életerőt, az állóképességet, erősödik tőle a haj és a köröm, fogynak a kilók, és elkerülnek a betegségek. Peter és Beryn azt mondják, hogy érzelmileg is sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek, megszűnt az életükben az aggódás és a bizonytalanság, amelynek nyugalom, önbizalom és a világ rendjébe vetett hit vette át a helyét.
A két séf egyébként azt a tévhitet is igyekszik eloszlatni, amely szerint a nyersétel-diéta csakis reszelt répából és zellerből állna. A 47 Celsius-fokos maximum-hőmérséklet szerintük azt is jelentik, hogy télen levesek egész arzenálja várja, hogy elfogyasszák, és az aszalógépet is gyakran bevetik a különféle konyhai bravúrokhoz.

Talán – mondják a dietetikusok
A lap által megkérdezett fokvárosi dietetikus, Emily Ryan szerint a nyersétel-diéta számos aspektusa valóban nagyon egészséges. Nagyon jó ötlet például kivenni az étrendből a feldolgozott, finomított ételféleségeket, és helyettük a teljes értékű, illetve szívvédő élelmiszerekre helyezni a hangsúlyt. A dietetikus azonban arra is figyelmeztet, hogy ha nem figyelünk oda kellőképpen az étrend összeállítására, akkor bizonyos tápanyagok hiányozhatnak belőle – az állati eredetű élelmiszerek elhagyása például a B12-vitamin hiányát okozhatja. Ráadásul vannak olyan tápanyagok, mint például az erőteljes antioxidáns hatással bíró likopin, amelyek főzve jobban hasznosulnak, mint nyersen. Épp ezért jobb a főtt paradicsom (például a paradicsomszósz) a nyersnél. A főtt répa béta-karotinját is jobban feldolgozza a szervezet, mint a nyersét.
Lila Bruk, johannesburgi dietetikus is egyetért ezzel, és hozzáteszi: a nyersétel-diéta sok betegségben, például fibromyalgiában vagy reumatoid arthritiszben idézhet elő a vizsgálatok szerint javulást. Növeli viszont a csontritkulás, az amernorrhea (vagyis a menstruáció kimaradása) és a fog-erózió kockázatát.

Nem – mondják egyes kutatók
Egyes kutatók, például Ben Goldacre és John Garrow brit táplálkozástudósok azzal vágnak vissza, hogy a nyers ételek híveinek érve, miszerint az ételek hevítése eltünteti azok hasznos enzim-tartalmát, egyszerűen hamis: az emberi szervezetben ugyanis készen állnak az emésztéshez szükséges enzimek. Ráadásul az ételek enzimtartalmát a gyomorsav mindenképpen károsítja, szóval csak emiatt nem érdemes kidobni a konyhából a tűzhelyet.

Nyersétkezés kezdőknek
Peter és Beryn Daniel a nyers ételekkel való kísérletezés első lépéseként azt ajánlja: első körben 30 napra hagyjuk el a gabonakészítményeket, a tejtermékeket, a transzzsírokat és a cukrot. Emellett legyen minden nap egy étkezés fenntartva a nyers ételeknek: együnk ebédre salátát, vagy reggelire egy nyers gyümölcsből készült (tejtermékmentes) turmixot. Minden ételünk mellé kerüljön egy kevés nyers zöldség, például néhány uborkaszelet, vagy desszertként egy tálka gyümölcssaláta. (Nekem ez tetszik, ennél tovább viszont nem is mennék, és a „tiltott” ételeket is visszavenném egy idő után – de ez persze csak a saját személyes véleményem.)
A nyersétel-diétával legyenek óvatosak a terhes és szoptató anyák, a gyerekek, az idősebbek, valamint a csontritkulás kockázati csoportjaiba tartozók, illetve azok, akiknek valamilyen krónikus betegségük van. Azt pedig még a dél-afrikai nyersétel-specialista házaspár is ajánlja, hogy mielőtt bármilyen drasztikus életmódváltásra vállalkoznánk, beszéljük meg a dolgot az orvosunkkal.

További infó:
Sophia nyers ételei
Gitta nyersétel blogja
Nyersétel akadémia

2011. szeptember 15., csütörtök

Gasztrokalandok Toszkánában és Indiában

Én alapvetően nem szeretem, ha minden az evés körül forog - legalábbis úgy, ahogy ez itthon szokásos. Tudjátok, azt a stílust, amikor a lakás központja a tízszemélyes ebédlőasztal, az ünnep és a társasági élet pedig csak arról szól, hogy a kedves vendég akkor is szedjen a nyolcadik fogásból is, ha már kipukkadni készül, és vajon a kis Zsoltika miért ilyen sovány, biztos azért, mert például a tőtöttkáposztába még bele sem kóstolt. Ez az a szemlélet (meg az utána kötelezően jövő panaszkodás, hogy egészségesen élni drága, lefogyni meg koplalva kell, mert a szomszéd Náncsinak is csak úgy sikerült) az, amivel engem tutibiztosan fel lehet kergetni a plafonra.

Szerencsére a mostanában érvényes gasztroőrületnek köszönhetően valamelyest változóban van a trend, már léteznek olyan családok, ahol a mennyiség helyett a minőségre tevődött át a hangsúly a kajálásban. Tegyük most félre azt a külön bejáratú összeesküvés-elméletemet, hogy ez a gasztrodivat is valahol egy válságtünet ("az a tiéd, amit megeszel" - ismerős?), és örüljünk annak, hogy itthon is egyre többen választják a cukor- és zsírszegény ételeket, és az egzotikus konyhák egészségesebb fogásai is egyre nagyobb teret hódítanak.

És ha már itt tartunk, nézzünk bele azokba a bizonyos egzotikus, vagy legalábbis közkedvelt külhoni konyhákba, legalább elméletben. Mostanában két olyan könyvet is olvastam, amelyekben egyértelműen az evés, a vendégeskedés és a főzés a központi motívum, mégis valahogy az az érzése tőlük az embernek: nos íme, itt van feketén-fehéren, hogyan lehet ezt jól csinálni.

Frances Mayes Mindennapok Toszkánában című könyve az évek során kőkemény bestsellerré lett Toszkána-sorozat legújabb darabja. Akár unalmassá is válhatna már Bramasole és vidéke, illetve az innen kiinduló kirándulások leírása, mégsem az, sokadszorra sem. Frances Mayes valahogy úgy tud írni Olaszországról, hogy Olaszország-mániás énem a könnyeit törölgeti (na jó, ezt csak virtuálisan), és úgy tud írni a főzésről, a vendégeskedésről és az evésről, hogy a konyhában maximum 30 percre hitelesített énem azonnal lábas, fakanál után kap. Sok helyen megmarad nagyon amerikainak, valahogy mégis képes megragadni a Dolce Vita lényegét - talán pont azzal, ahogy a kívülálló, és a 20 éve idejének jó részét Toszkánában töltő fél-bennfentes szerepével játszik. Persze nem csak főznek és esznek a könyvben, van benne egy kis elmélkedés, egy kis felújítás, sok művészet, még némi fenyegetettség-érzés is, de az igazán nyomot hagyó fősodor mégis csak az evésé. A fejezetek végén leírt receptek szerint készülnek a fogások, ülnek össze szinte hetente a húszfős asztaltársaságok, és még az is kiderül, miért nem létezik Olaszországban a "rossz evő gyerek": miért is létezne, ha egyszer kikerül az asztalra a sok finom olasz kaja, a társaság apraja-nagyja jól érzi magát, és senkinek nem jut eszébe ellenőrizni, és aggodalmasan számlálgatni, vajon hány szál spagettit gyűrt be a kis Giovanni. Giovanni pedig felnövés közben azt tanulja meg, hogy enni és asztal mellett beszélgetni jó dolog, nem pedig kényszer ("addig innen fel nem állsz..."), puffadás, Bilagit és fogyókúra. Szerintem jó neki, meg annak is, aki felnőttként választja ezt az életvitelt...

A másik gasztrokönyv, Chitrita Banerji Végigettem Indiát című kulturális és gasztronómiai útmutatója: az indiai születésű, USA-ban élő író és fordító műve azt bizonyítja, mennyire nem egyenlő az indiai konyha a minden indiai étteremben kapható vajas csirkével és tikka masalával. Jó, persze ezt eddig is tudtuk, csak azt nem - már azon szerencsések kivételével, akik tényleg végigették Indiát -, hogy mi van helyette, mellette. Banerji viszont végigjárja a hatalmas országot Bengáltól Goáig, Benéáresztől Gudzsarátig, és mindenhol beszámol a helyi finomságokról. Kasztokon, társadalmi csoportokon, vallásokon is átkelünk, az útépítő munkások ételeitől az anglo-indiai és a mughal konyhán keresztül a bennszülött törzsek és az indiai zsidó közösségek jellegzetes fogásaiig. A hangulat egyébként kevésbé érzelmes, kissé felsorolás-szerűbb, mint Frances Mayesnél, de érdekes látni, hogy bizonyos tájegységek, csoportok még a kalkuttai születésű írónő számára is mennyire egzotikum-számba mennek (mit szóljunk akkor mi, szegény európaiak, akik rosszabb esetben, alaphelyzetben annyit tudunk az indiai ételekről, hogy fűszeresek). Persze az étel sok helyütt csak kiindulópont a családtörténethez, a kultúrához, a történelemhez, mégis időről időre összefut a nyál a szánkban a százféle egzotikus fogás felsorolásától. Kár, hogy ebbe a könyvbe nem sikerült becsempészni néhány receptet, sikerült viszont néhány amatőr hibát - például azt, hogy az egyik hagyományőrző, kis létszámú zsidó közösséggel épp szombaton próbálta meg felvenni a kapcsolatot az író, így persze kudarcba fulladt a szűkre szabott látogatás. Kár érte, de ettől az összkép azért még szép és izgalmas...

2011. szeptember 11., vasárnap

Őrizd meg a barnaságot!

Bármennyire köze nincs a mostani hőségnek a szeptemberhez, lassan azért mindenképp itt az ősz. Az ügyesebbek még kihasználták az utószezont, és a Balaton, a tenger mellett, vagy épp a helyi strandon beszereztek még egy kicsi barnaságot - természetesen magas fényvédő faktorral ellátott napkrém használata mellett. A kérdés már csak az, hogyan lehetne ennek a színnek kicsit meghosszabbítani az élettartamát, mielőtt végképp beüt a rossz idő, és belemerülünk az őszi hétköznapokba.



1. "Most értem haza a nyaralásról, és máris fakul a barnaságom. A bőröm nagyon kiszáradt. Mit tegyek?"
A napozás utáni krémek közül érdemes a bőröd állapotának megfelelő állagút választanod. A nagyon száraz bőrre a krémesebb, gazdagabb állagú krémek valók, míg a normál és zsíros bőrre a gélek, tejek. Az adagokkal is játszhatsz, ne sajnáld a különösen kiszáradt testrészeidtől az ápoló hatóanyagokat.


2. "A lábszáram száraz, érdes, és hámlik. Nem tudom, hogyan hozhatnám rendbe…"
Olyan, erőteljes hidratáló, ápoló hatású krémekkel kezeld, amelyek egyéb hatóanyagokat (pl. urea, Aloe Vera, körömvirág) is tartalmaznak. A legszárazabb részeken alaposan masszírozd be a krémet, hogy a hatóanyagok mélyen behatolhassanak a bőrbe.


3. "Egy strandon töltött nap után elég a sima testápoló, vagy mindenképpen napozás utáni testápolót kell használni?"
Érdemes napozás utáni készítményt választanod, mivel ezeket nem csak általános ápolásra tervezték, hanem kifejezetten arra, hogy a nap, a klóros vagy sós víz, és a nyári szél kártételeit helyrehozva hidratálják a bőrödet. Nyugtató és regeneráló hatóanyagokat is adnak az ilyen termékekhez, amelyek hűsítik és gyógyítják a leégés okozta vörös foltokat. 


4.  "Minél többször kenem be a bőrömet napozás utáni testápolóval, annál tökéletesebb lesz a hidratálás, és annál tovább megmarad a barnaság?"
Túlzásokba azért nem kell esned! Már csak azért sem, mert ha túl sok réteg krémet viszel fel a bőrödre, az egy idő után nem tudja felszívni a hatóanyagokat, viszont a krémek egyes összetevői lerakódhatnak a bőrfelszínen és irritálhatják azt. Elég, ha naponta kétszer, legfeljebb háromszor kened be magad.

5.  "Belsőleg is hidratálhatom a bőrömet?"
Ha napközben sokat iszol, az izzadással elvesztett folyadékot is pótolhatod. Fogyassz tehát bátran vizet, gyümölcslevet, gyógyteákat. Kerüld azonban az alkoholos italokat, mivel ezek szárítják a bőrt. Egyél sok gyümölcsöt és zöldséget: ezeknek nemcsak a víztartalma magas, de vitaminokkal és ásványi anyagokkal is ellátják a szervezetedet.
 
6. "Mit tehetek, hogy lassítsam a barna bőrréteg lekopását?"
Válassz olyan tusfürdőt, amely gyengéd a bőrödhöz: nagyon jók például a fürdőolajok, amelyek nem károsítják a bőröd hidrolipid-védőrétegét. Inkább a zuhanyt válaszd a kádfürdő helyett, mivel a kádban hamarabb leáznak az elhalt bőrsejtek, így hamarabb fakul a színed. Törölközéskor se dörzsöld a bőröd, csak puha törölközővel, finoman itasd fel róla a nedvességet. Keress olyan testápolót, amely nemcsak napozás utáni ápolást nyújt, de meg is hosszabbítja a barnaságot, például leheletnyi önbarnítót tartalmaz.

7.  "Ha gondoskodom a megfelelő hidratálásról, akár hónapokig is megmaradhat a barnaságom?"
A megfelelő hidratálás egészségesen tartja a bőrt, és megelőzi a hámlást. Ám a bőrsejtek folyamatosan cserélődnek: a felszínen levők egy idő után leválnak, helyükbe új, friss bőrsejtek kerülnek. Így a bőröd néhány hét után mindenképp veszít a színéből: ám ez a fakulás egyenletes lesz, nem kell számolnod a csúnya, lehámlott foltok látványával. S a hibátlan, hidratált bőrnek az önbarnítós testápoló is egyenletesebb színt kölcsönöz.

2011. szeptember 7., szerda

Chipet a kedvencbe!

Első körben elnézéseteket kell kérnem a hosszú távolmaradásért: a nyár végi-ősz eleji események (egy kis rápihenés a nyárra, aztán ovikezdés) kissé elvontak a blogírástól, igyekszem majd bepótolni, amit lehet. Viszont a Goldenblogon a 176 induló közül a 90. helyen végzett a blog, aminek nagyon örülök. Oké, nem dobogós hely, viszont erős középmezőny, és ez nagyon jó. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és gratulálok egyik kedvencemnek, Urban:Eve-nek az első helyhez (a második helyezett Lustanyu is zseniális egyébként, olvassátok).

Ennyi bevezető után csapjunk is mindjárt bele a zöldbe: a mai poszt nem kifejezetten az egészség körül forog, illetve annyiban igen, hogy házikedvenceink egészségéről, épségéről, hazatalálásáról lesz benne szó (ők pedig, mint tudjuk, minket segítenek hozzá a fizikai és lelki egészséghez, vagyis mégis csak visszatértünk a blog fő témájához...). Egészen pontosan a mikrochip a téma: ezt az aprócska eszközt, a kutyák-macskák bőre alá ülteti be az állatorvos, majd regisztrálja egy nagy adatbázisban (www.petvetdata.hu). Ha az állatka netán elveszne, és egy szerencsés megtaláló rálel, nincs szükség a falragaszokra ("nagytestű, barna kutyát találtunk"), sem az internetes hirdetésekre, sem pedig arra, hogy az állat a menhelyen várja régi vagy új gazdiját. A chipet ugyanis a megfelelő eszközzel egy pillanat alatt le lehet olvasni, és ott áll fehéren-feketén a gazdi összes adata, címe, telefonszáma. Kicsit hatékonyabb, mint a hagyományos kutyabiléta, ráadásul azt is akadályozza, hogy egyes gazdik egy laza mozdulattal kitegyék a szűrét a megunt állatoknak. A chipezés egyébként kötelező, ha az állattal EU-tagállamba szeretnénk utazni, vagy ha annak tulajdonjogát bármilyen módon átruházzuk (eladjuk, elajándékozzuk).

'Pancha | My neighbor's dog' photo (c) 2011, Andrés Moreira - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/
Igen ám, de ilyenkor jönnek a kifogások (drága, el kell menni az állatorvoshoz miatta, jajnincsidőm, satöbbi). A Natural Health magazin összegyűjtötte, és mindjárt meg is cáfolja a három leggyakoribb ürügyet, amire hivatkozva a gazdik passzolják a mikrochip beültetését. Lássuk őket:

Miért bántsuk azt a szegény állatot - és különben sem biztonságos az eljárás!
A chipet egy az oltásoknál használatos tűnél alig nagyobbal "lövik be" az állat bőre alá, a lapockák közé. Az állatorvosok tapasztalatai szerint az eljárás még annyi fájdalmat sem okoz a kedvencnek, mint egy átlagos oltás. A mikrochip környékén kialakuló reakciók, szövődmények is nagyon ritkák.

Szobakutya/szobamacska, semmi szüksége mikrochipre.
Na ez az, amire nem lehet tutibiztosan számítani. Lépett már meg állat résnyire nyitva hagyott ajtón, váratlanul kitört ablakon, vagy egyéb, véletlenül szabadon hagyott résen keresztül, és akkor milyen jól jött volna az a chip...

És mi van, ha olyan menhelyre kerül, ahol nincs mikrochip-leolvasó?
A menhelyek jó részén van. Az Illatos úti ebrendészeti telepen is van. Ha egy jótét lélek állatorvoshoz viszi a talált kutyát-macskát, nagy valószínűséggel ott is le tudják olvasni a chipjét. Ráadásul, minél inkább benne van a köztudatban, hogy a házikedvencek többségében chip van, annál természetesebb lesz a megtalálók számára, hogy megpróbálják leolvastatni. Ennek ellenére a rendszer természetesen nem tökéletes. A chip nem tévedhetetlen csodaszer, de az tény és vitathatatlan, hogy növeli a biztonságot.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...