2011. március 7., hétfő

Az állatok is kövérek - és ez nekik sem jó

Egy brit felmérés szerint a szigetországi házikedvencek jó harmada (35 százaléka) túlsúlyos. 2006-ban még csak 21 százalék volt az elhízott kedvencek aránya, vagyis, ha a trend így folytatódik, 2013-ra az állatkák fele lesz kövér, és ez az ő esetükben is óriási mértékben növeli a különféle betegségek, és végső soron a korai halálozás kockázatát.

Sajnos valószínűleg itthon sem jobb a helyzet, tekintve, hogy kis hazánkban a szeretet kifejezésének legfőbb eszköze humán viszonylatban is a kínálgatás-tukmálás ("Szedjél már még egyszer, hát mi van, nem ízlik?" - ismerős?), a kutyusnak-cicának pedig ugye mi is lenne nagyobb jutalom, mint egy kis jutifali, csontocska, tejszínhabocska. Ráadásul a gazdik egy része vagy nem tud, vagy nem szeret annyit mozogni, amennyire az állatnak szüksége lenne, és már ki is alakul az ördögi kör...

 
Emlékszem, nyuszitartó koromban szuperzseniális állatorvosunk mennyit hangsúlyozta a helyes táplálás fontosságát, és hányszor elmondta, milyen súlyos betegségekhez vezethet, ha az ember puszta jó szándékból hizlaló falatkákkal tömi a kiskedvencet. Ennek fényében azóta is elszomorodom, ha szafaládévá hízott tacsikat, dagadt macskákat, gömbnyulakat látok. És a látvány sajnos egyre gyakoribb...

A brit Prima magazin szerint, ha a kutya megfelelő súlyú, akkor nem lógnak ki a bordái, de a mellkasát megfogva érezni lehet őket, a bordák alatt karcsú a "dereka", és a farka tövénél sincsenek elraktározott zsírpárnák. A mozgásigény nagyban függ a kutya korától, méretétől, fajtájától, de a napi abszolút minimum úgy fél óra aktív ugrándozás, akár több sétára elosztva. A magazin szakértője melegen ajánlja, hogy a kutyasétáltatás ne csak a háztömb körüli gyors pisiltetésből álljon (azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy a séta nemcsak az ebnek, hanem a gazdinak is jó mozgáslehetőség). A macskáknak ugyanennyi játék jár, valamilyen műegérrel vagy egyéb játékszerrel, a nyulakat pedig csak hagyni kell, hogy pár óráig szabadon szaladgálhassanak a lakásban (tapasztalatból tudom, hogy működik, a pisi-kaki néhány kisebb balesettől eltekintve az almon landol, a lakás-amortizálás pedig néhány alapvető biztonsági intézkedés megtétele - pl. vezetékek elrejtése - mellett elenyésző mértékű). A hörcsögöknek egy kellemes kis mókuskereket is be lehet szerezni.

Nem ajánlott viszont eszetlenül diétáztatni az állatot, mert az éhezéses diéták náluk még veszélyesebbek lehetnek, mint az embereknél. A fogyasztás egészséges módját mindig az állatorvossal kell megbeszélni, ő majd megmondja, mit és mennyit ehet az állatka. A jutalomfalatkák elhagyása viszont alap, és az sem hátrány, ha a család egyetlen tagjának sem esik meg a szíve a könyörgő tekintetű házikedvencen, hiszen az állat hosszú távú érdeke mindenképp a fogyás.

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...