2010. február 8., hétfő

Februári wellnesskedés: a tél vége és a Valentin-nap jegyében

A február több dologról is nevezetes: egyrészt emberi számítások szerint már mindenkinek nagyon elege van a télből (kivéve a síelőket és a hideg időjárás abszolút rajongóit). Ráadásul itt a farsang, és a Valentin-nap is, amit lehet nagyon szeretni, és nagyon utálni.


Bevallom, az utóbbi ügyben én valahol középtájon helyezkedem el. Teljesen megértem azt is, aki szereti ünnepelni, hogy szeret, és hogy szeretik, és azt is, aki mesterségesen kreált, felesleges üzleti ünnepnek tekinti a Valentin-napot. Őszintén szólva nem vagyok fogékony az édeskés, romantikusnak mondott izékre: a hollywoodi szerelmes giccsek idegenek nekem, a piros szívecskét ölelgető plüssmaci pedig érzésem szerint válóoknak is parádés. Ennek ellenére úgy tartom, hogy a Valentin-nap jó dolog, csak le kell hámozni róla a cukrozott mázat. Méregdrága virágot sem feltétlenül kell ilyenkor venni, de egy tábla csoki (ha már édességről beszélünk) mindenkinek jól esik. És arra is jó alkalom, hogy az ember rászánjon egy kis időt a párjára, vagy a barátaira, ha páratlanként elege van abból, hogy mindenki a szerelem szépségeivel jön ilyenkor. Egy jó vacsora, egy pohár ital, egy kellemes beszélgetés minden kapcsolatnak jót tesz, az este további részét pedig mindenki képzelje el fantáziája szerint…

Egyszóval a februári wellness-naptár ötleteit egyfelől a tél vége, másfelől a Valentin-nap, valamint a szintén ilyenkor esedékes farsangi bulik jegyében gyűjtögettem össze. És mint a múltkor, most is azt kérem, mindenki tegye hozzá a saját, ebben az időszakban esedékes kedvenceit.

- Próbálj ki valamilyen nőcis sportot! Ez az időszak arra is jó, hogy törődj egy kicsit a saját nőiességeddel. Mit szólnál például a hastánchoz, a salsához, a női jógához? Vagy akár az intim tornához, amelyre minden nőnek nagy szüksége volna, mégis ritkán esik róla szó… (Itt például ingyenes intimtorna-DVD-t rendelhetsz.)

- Legyen valami piros: ha Valentin-nap, akkor piros. Ne öltözz Mikulásnéninek, de bátran áss elő a fiókból egy piros sálat, kesztyűt, pulóvert, vagy akár fehérneműt. Esetleg próbáld ki, melyik az a vörös rúzs-árnyalat, amelyik illik a természetes színeidhez.

- Főzz egy szerelmes vacsorát! Az avokádó, a spárga, a csokoládé afrodiziákumként is ismeretes, de az is remek megoldás, ha egyszerűen csak a kedvenc ételeiteket készíted el, és jó hangulatban elfogyasztjátok a művet.

- Szervezz randit! Akkor is, ha ezer éve együtt éltek, sőt, akkor különösen. Menjetek el egy rég kinézett étterembe, vagy ha van rá keret, egy wellness-hétvége sem túlzás.

- Bulizz! A közhiedelemmel ellentétben a farsang nem csak a gyerekeknek és az Operabál törzsközönségének van fenntartva. Rendezhetsz például jelmezes házibulit, vagy bármilyen baráti összejövetelt, akár egy elegánsabb étteremben, akár a törzskocsmátokban. Ha van kedved, nyugodtan öltözz ki (nekem például örök bánatom, hogy viszonylag ritkán járunk estélyis helyekre, imádnám az ilyen nagyszabású ruhákat – nem akar valaki meghívni az Oscar-gálára? ). Ha pedig a csendesebb szórakozás híve vagy, vegyél színházjegyet, a lényeg a rendkívüli alkalom és a kellemes este.

- Nézz az álarcok mögé! Ha már farsang, akkor álarc is: mindannyian viselünk ilyesmit, legalábbis bizonyos helyzetekben. Tölts el egy kis időt a saját lelked „álarctalanításával”: milyen maszkot veszel fel? Melyek azok a helyzetek, amelyekben azonnal felcsapod magad elé az álarcot? Másokon milyen álarcokat ismertél fel eddig? A kérdések sora a végtelenig folytatható…

- Menj szaunába! Felmelegít, méregtelenít és megnyugtat – ideális ilyenkor a hidegben és a sötétben.

- Töltekezz fel vitaminnal! Az orvosok szerint nemcsak azért dúlnak ebben az időszakban a köhögős-orrfújós-lázas kórok, mert a vonatkozó vírusok a téli hőmérsékleten szeretnek szaporodni, hanem azért is, mert ilyenkorra már kimerülnek a szervezet vitamin- és ásványi anyag raktárai. Ne hagyd, hogy utolérjen a nátha, inkább töltekezz fel gyümölccsel. Legyen mondjuk minden nap egy narancs leve és egy másik szem gyümölcs az abszolút minimum, plusz annyi zöldség, amennyit csak bele tudsz csempészni az ételeidbe. Ha nagyon elgyötörtnek érzed magad, egy multivitamin-tabletta is jól jöhet, de ne szedd nyakra-főre a szintetikus készítményeket, mert túl is adagolhatod vele a zsírban oldódó vitaminokat. Zöldséggel-gyümölccsel viszont nem kell tartanod a túladagolástól.

- És a havi szokásos zöld tipp: nézz szét a háztartási gépek háza táján! A hagyományos izzók lassanként kihalnak, és átadják helyüket az energiatakarékosaknak, de a háztartási gépek között számos nagy fogyasztású, régi típusú cucc van még a lakásokban. Nem arra biztatlak, hogy most azonnal cseréld le valamennyit, de jó, ha tudod, melyiket lenne érdemes energiatakarékosabbra váltani. Egyszer úgyis eljön majd a csere ideje, ekkor nézz majd rá alaposabban a kiválasztott új holmi fogyasztására. És még valami: a standby-üzemmód sincs ingyen, a szakértők szerint erősen energiapazarló dolog.

Ti mit tesztek magatokért az év második hónapjában?

(Ez az írásom a HősNők.hu oldalon jelent meg. Olvasd más cikkeimet is náluk!)

2 megjegyzés :

Nők Mozgásban írta...

Nagyon tetszik az oldalad design-ja, gratula :)
A posztod is jó. Az álarcos kérdés egy külön cikket is megérne.

És Te mit teszel magadért februárban? (én már írtam amott a masszírt:)

Kyra írta...

Köszi!
Az álarcos kérdés tényleg megér egy külön posztot, előbb-utóbb megírom! :)
És hogy én mit teszek: már egy éve járok női jógára, de most előástam a hastáncos-alakformálós DVD-ket is. A Valentin-nap még előttünk, randistul-vacsorástul, a buli is szervezésre vár, a vitaminfeltöltés viszont nagyon is aktuális, mert kezd lemerülni az akksi :)

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...